Belföld

Schmitt Pál is takarított

A köztársasági elnök ma csatlakozik a két minisztérium és egy alapítvány által meghirdetett szemétszedő akcióhoz Schmitt Pál az államfői hivatal közleménye szerint a Sándor-palota körül szedi majd össze a szemetet.

„Tájékoztatjuk Önöket, hogy Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke csatlakozik a ‘TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért’ szemétszedési akcióhoz: 2011. május 21-én, szombaton 09.00 órakor a Sándor-palota előtt, valamint a Sándor-palota mögött található területen szemetet fog szedni munkatársaival” – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Az akciót májusban indította két minisztérium és egy alapítvány. A mai az első nagyszabású, országos lakossági szemétgyűjtő akció Magyarországon. A www.teszedd.hu honlapon magánemberek, iskolák, munkahelyi és más közösségek is regisztrálhattak. A jelentkezőkkel felvették a kapcsolatot a helyi szervezők, akik segítettek kialakítani a hulladékgyűjtő csapatokat. A munkát a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok is segítik, a szemét elszállítását pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium szervezi meg. A TeSzedd! akciót a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Önkéntes Központ Alapítvány szervezte.

Robbanóanyagot is találtak az önkéntes szemétgyűjtők a

Ipari robbanóanyagot találtak önkéntes szemétgyűjtők a Kaposvár mellett Deseda tónál; a környéket lezárták. A fővárosból érkező tűzszerészek átkutatták a Deseda környékét, de nem találtak több gyanús csomagot. A robbanószert elszállították, ezután a forgalomkorlátozást feloldották.

A Somogy Televízió internetes felületén megjelent híradás szerint munkatársaik találtak rá a robbanóanyagot tartalmazó csomagra. Információjuk szerint a robbanóanyag 1000 grammos paxit, mely oxigénnel érintkezve vagy a vízbe dobva azonnal robban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik