A szocialisták elnöke közölte, erre azért van szükség, mert a kormány semmire sem tartja az érdekegyeztetést. Az MSZP ebben a helyzetben minden megyében megkeresné a civil szervezeteket és a szakszervezeteket, mert – a kormánytól eltérően – kíváncsi az érintettek és az érdekképviseletek álláspontjára – mondta a politikus.
Mesterházy Attila szerint a Fidesz „szőnyegbombázást” hajt végre az országos politikában. Ennek újabb eleme a korengedményes nyugdíjasok juttatásának megvonásáról szóló alkotmánymódosítási kezdeményezés, amely több mint 600 ezer embert érint. A Fidesz állításával ellentétben, a kezdeményezés nem csak a rendvédelmi dolgozókat érinti, az indítvány általános felhatalmazást ad a kormánynak az összes korengedményes nyugdíjas tekintetében – tette hozzá.
A szocialista párt jogászai szerint, amennyiben csak és kizárólag a rendvédelmi dolgozók nyugellátásáról volna szó, akkor nem kellett volna ehhez alkotmánymódosítás, talán még törvénymódosítás sem. Ezért arra szólítják fel a Fideszt, hogy vonja vissza az alkotmánymódosítási javaslatot, mert az támadás a jogállam, a jogbiztonság ellen és szerzett jogokat vesz el az emberektől – mondta a pártelnök.
Mesterházy Attila arról is beszélt, hogy egri látogatása annak a „ellenzéki edzőtábor-sorozatnak” a része, amelynek keretében az aktivistáikat fel kívánják készíteni a következő választásokra, hogy „egyfajta gyorsreagálású hadtestként” segítsenek a választási kampányban.
