Belföld

Az LMP nem kér Gyurcsányból

Schiffer András kizárta, hogy a Lehet Más a Politika valaha is együttműködjön a volt miniszterelnökkel. Az LMP frakcióvezetője nem tagadta, hogy pártja anyagi nehézségekkel küzd. Ennek dacára elkezdték a szervezeti építkezést, amelynek végcélja, hogy kormányképes erővé váljanak 2014-re.

„Kizárt, hogy az LMP valaha is együttműködjön Gyurcsány Ferenccel” – mondta Schiffer András annak kapcsán, hogy a volt miniszterelnök az áprilisi zuglói önkormányzati választás után összefogásra szólította fel az MSZP-t és az LMP-t. A frakcióvezető szerint a jelenlegi politikai helyzet „a Fidesz kétharmadával és annak összes kellemetlen mellékhatásával együtt” azért is állhatott elő, mert a Fidesszel szemben álló oldal politikai célkitűzései az utóbbi tizenöt évben kimerültek Orbán Viktor legyőzésében. Szavai szerint az LMP ennél többet szeretne: az állampolgári részvételen nyugvó demokráciához, a zöld fordulathoz, az esélyteremtő társadalompolitikához keres szövetségeseket a választók között.

Fényévekben mérhető a távolság

Az LMP 2008-2009-ben Gyurcsány Ferenc ellenzékeként jött létre, ha pedig a Gyurcsány-kormány szabadságjogokhoz, jogállamisághoz való viszonyát vagy az álbaloldali kormányok neoliberális gazdaságpolitikáját nézik, egyértelmű, hogy az egykori kormányfő és az LMP ideológiai platformja „fényévekre állnak egymástól” – mondta. Szerinte „Gyurcsány Ferenc ma egy ballaszt, akinek személye és szereplése,az általa meghonosított politikai stílus és gyakorlat nehezíti, hogy akár az ellenzéki pártok, akár különböző társadalmi szerveződések kellő eréllyel tudjanak fellépni a jogállamiság és az emberi méltóság védelmében”. Az LMP-nek önállóan kell megerősödnie. Szavai szerint nem „oldalkocsinak alakultak”, hanem önálló pólusképző erőként. Hangsúlyozta, hogy a parlamentáris együttműködést most is keresik a napi ügyek mentén, de olyan kérdésekkel nem foglalkoznak, hogy kivel lehetne koalícióra lépni 2014-ben.

Az LMP-nek nem kell klientúra

Az LMP átalakításáról Schiffer elmondta, hogy sok feszültséget sikerült feloldaniuk, miközben a párt irányítását hozzáigazították egy parlamenti erő működési igényeihez. A párton belül zajlik egy szervezeti konszolidáció, mert az őket korában jellemző „lapos vezetési struktúra” csak addig működött igazán jól, amíg az LMP egy kvázi baráti társaságként dolgozott. Miután elkezdtek terjeszkedni és a vidéki szervezetek vezetői is bekapcsolódtak a párt irányításába, belső zavarok és információs deficitek keletkeztek. Valóban szült feszültségeket, hogy egyes párttagok kimaradtak a szervezet irányításából, ezért az LMP szervezeti és pénzügyi konszolidációja mellett azt is feladatnak tartja, hogy hogyan tudnak a tagjaiknak állandó részvételét teremteni a párt életében. „Ahol a párttagság gyakorlatilag klientúrát jelent, ott ez nem jelent problémát, de én nem is vágyom arra, hogy klientúránk legyen” – jelentette ki.

Kormányképes erővé akarnak válni 2014-re

A frakcióvezető szerint országjáró kampánysorozatuk „befelé” is szól, lehetőséget akarnak teremteni egyfajta érdemi diskurzusra az LMP önkormányzati képviselőivel, a független, de a párt holdudvarába tartozó polgármesterekkel. Elnököt nem választanak. Hisznek abban, hogy egy szervezetet nem csak egy kijelölt személy, hanem egy testület is képes megfelelően irányítani, ha mindenkinek világosan kijelölik a felelősségi köreit.
Miután a párt a tavalyi évet 140 millió forintnyi veszteséggel zárta, így egyelőre az adósságok törlesztésével is küzdenek. Ezért nem tudnak olyan központi és területi bázist működtetni, amelyet egyébként szükségesnek tartanának, de vállalják a korábban kimondott célt, hogy már az idei évtől elkezdik bővíteni az LMP-t és továbbra is kormányképes erővé akarnak válni 2014-re. Arra a kérdésre, hogy a szükséges feltételek híján ez miként lehetséges, azt felelte, hogy az LMP alapítása óta „mindig mindenki azt mondta, hogy nem adottak a feltételek, de mindig megoldottuk”.

Az SZDSZ sem kell

„Nem igazán foglalkoztat az, hogy az elmúlt húsz év sokszorosan megbukott politikusai hogyan kívánnak visszavánszorogni a politikai színpadra, a mi politikai ellenfeleink bent vannak a parlamentben” – mondta arra a felvetésre, hogy a saját bevallása szerint pártalapításra még nem, de fokozottabb közéleti szereplésre készülő volt SZDSZ-elnök, Fodor Gábor szerint szükség lenne egy erős liberális pártra. Egyúttal arra is reagált, hogy az SZDSZ jelenlegi vezetése célként tűzte ki, hogy a párt visszatérjen a parlamentbe és leváltsa a kormányt. Mint mondta: az LMP egy ökopolitikai párt, amelyik szintézisét adja a jelenkori nagy ideológiáknak: az emberi méltóság és a jogállamiság védelmében a liberális, a közösségek önrendelkezésének és a kulturális hagyományok védelmében, a lokalitás erősítésében a közösségelvű konzervatív, míg a kizsákmányolás elleni fellépésben, a globális és társadalmi igazságosság képviseletében a szocialista hagyomány folytatói. Tévedésnek nevezte, hogy pártjuk szavazóinak jelentős részét adnák az SZDSZ egykori választói. „Az a fiatal réteg például, amelyik az LMP-ben tavaly tavasszal megtalálta politikai otthonát, aligha lesz kíváncsi az elmúlt húsz plusz egy év megbukott gazdaságpolitikájára” – zárta le a kérdést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik