Belföld

Hende: újra kell építeni az államot és a hazát

A magyar nemzet küldetése, hogy újraépítse az államot és a hazát, és a változásnak az egész nemzetben végig kell mennie - mondta Hende Csaba.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar honvédelem és Budavár napja alkalmából tartott beszédet, Budapesten.

Minden nemzetnek szüksége van olyanokra, akik védik a hazát, akik tudják, mit kell tenni, meg is teszik, nem futnak el, vállalják a szent kötelességet, még ha az életveszéllyel is jár – jelentette ki a tárcavezető.

Mindig voltak, akik mertek harcolni, vállalták a harcot a törökökkel, a németekkel, a hódítókkal szemben, még akkor is, ha a haza nem fizetett, vagy büntetett cselekedeteikért, és mindig volt olyan nemzedék, amely az újrakezdésben segédkezett – mondta a honvédelmi miniszter. Úgy fogalmazott: a romokból kellett felépíteni mindent 1849-ben, 1945-ben, 1956-ban, így lett nagyapáinkké, apáinkké a haza, és most “nekünk is gyalog kell menni, napról-napra, tégláról téglára kell építkeznünk”, és különösen igaz ez a honvédelem teljes rendszerére, amelyet az alapoktól kell újraépíteni. A legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy a változásnak az egész nemzetben végig kell mennie.

Magyarországon 1992 óta minden év május 21-e a honvédelem napja, az 1848-49-es szabadságharc, Budavár visszafoglalásának jeles eseményének emlékére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik