Gyerekek fogták körbe péntek délelőtt a Parlament épületét – több, mint tízezren. Ezzel pedig felállították a gyermeklánc magyarországi rekordját. Országszerte csaknem 115 óvodából és általános iskolából – köztük mozgás-, látássérült és értelmi fogyatékos gyermekek – érkeztek a Kossuth térre. Négy iskolából több mint 300 kilométerről utaztak a fővárosba, hogy részt vehessenek a kezdeményezésben – mondta el a Független Hírügynökségnek Kovács János sajtófőnök.
A kísérletet a SRI CHINMOY Alapítvány több mint két évtizede sikeres Világharmónia Futás rendezvénysorozatának részeként rendezték meg. A világ összes földrészén, több mint 140 országban eddig milliók vettek részt a nemzetek közti barátság erősítését célzó kezdeményezésben. A futássorozat budapesti ünnepségét a rekordkísérleten kívül egész napos gyermekfellépések és programok, valamint parlamenti látogatás kísérte. A kilátogató iskolák mesejátékkal, aerobic bemutatóval, dalokkal és táncos műsorszámokkal készültek. Az élőláncba beállt Schmitt Pál köztársasági elnök is, a résztvevő gyermekek közül csaknem nyolcezren pedig az országházban is körbenéztek.