Belföld

Orgiát rendezett a Gellértben egy német biztosító

A cég száz ügynökének bérelt szobát a budapesti szállodában, és a történelmi épületben működő fürdőt luxusbordéllyá változtatták.

20 prostituált és baldachinos ágyak szabad felhasználásra: az Ergo-csoporthoz tartozó Hamburg-Mannheimer Biztosító 2007-ben Budapesten látta vendégül legjobb képviselőit egy „frissítő szexpartira” – írja az atv.hu a Spiegel Online-ra hivatkozva.

A német Handelsblatt mai cikke szerint a biztosítótársaság száz ügynökének bérelt szobát a budapesti szállodában, és a történelmi épületben működő fürdőt luxusbordéllyá változtatták – ezt már az Index.hu írja. A Handelsblatt több olyan embert idéz, aki részt vett a rendhagyó vállalati bulin. “A bejáratnál engem és a többi résztvevőt is alaposan átvizsgáltak, mint a reptéri beléptetésnél. Szigorúan megtiltották, hogy a rendezvényről fénykép-, video- vagy hangfelvétel készüljön. Aztán jöttek a nők, akikről mindenki tudta, hogy kurvák.” – mondta a lapnak az egyik meghívott.

A nők vörös vagy sárga karszalagot viseltek. Voltak köztük hoszteszek, de olyanok is, akiknek a vendégek vágyainak kielégítése volt a feladatuk. Jöttek nők fehér karszalaggal is, ők kifejezetten a vezetőség és a legjobban teljesítő ügynökök szórakoztatására érkeztek.

A termálfürdőben lefüggönyözött ágyakat is felállítottak. Mindenki bebújhatott a függönyök mögé egy hölggyel, és azt tehetett, amit akart. A nők minden ilyen pásztoróra után kaptak egy pecsétet a karjukra. Ez alapján regisztrálták, ki hányszor foglalkozott a vendégekkel.

Az Ergo szóvivője elismerte: leányvállalatuk 2007 júniusában valóban tartott egy ilyen rendezvényt Budapesten. A vizsgálatok kiderítették, hogy azon mintegy húsz prostituált vett részt. Az Ergo elfogadhatatlannak nevezte, hogy ilyen vállalati rendezvényeket tartsanak.

Az ügy kapcsán a Gellért fürdőben hivatalosan nem tájékoztatták az atv.hu-t, de vezetői szintről úgy értesültek, hogy tudtak a szóban forgó rendezvényről, ám az szerintük távolról sem volt olyan, mint ahogy azt a német lap leírja. A Gellért fürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketingosztályán megdöbbenéssel értesültek a hírről. Tájékoztatást azonban csak későbbre ígértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik