Tarlós István főpolgármester beadványa alapján 26 budapesti közterületet nevezett át a fővárosi közgyűlés. A javaslat tíz kerületet érint, és „lehetőséget teremt a múlt rendszer által preferált, azonban a rendszerváltás után 21 évvel már kevéssé elfogadható közterület-elnevezések megváltoztatására is.”
Félő, hogy ellopják. További fotók a galériában! Fotó: Kollányi Péter / MTI
Mint tegnap megírtuk, a Népszava szerint csalódottságát fejezte ki az V. kerületi Roosevelt tér átnevezése miatt az Egyesült Államok egykori elnökének unokája. Anna Eleanor Roosevelt Seagraves, a Roosevelt Institute elnöke a tér nevének elvétele miatt levelet írt Tarlós Istvánnak. A lap szerint az USA 32. elnökének 84 éves unokája emlékeztetett, hogy már a második világháború óta viselte a budapesti tér a nagyapja nevét. Utalt arra is, hogy az ENSZ alapításában fontos szerepet játszó politikus a náci rezsim bukásának is aktív segítője volt.
Az asszony szerint ugyan nem tiszteletlenség vezérelte a fővárost az átnevezésben, de Budapestet méltatva azt írta, nem érti, miért volt szükség erre, és szerinte ez a lépés kérdéseket vet fel. A lap úgy tudja, a levél azt is tartalmazza, hogy az egyébként Barack Obama kampányát is támogató Roosevelt unoka reméli, Budapest újragondolja a döntést.
A Népszava felkereste a Városházát is az ügyben, de azt a választ kapták, hogy eddig nem érkezett ilyen tartalmú levél.
ez
