Paczolay Péter alkotmánybírósági elnök hároméves mandátuma július elején jár le. A még hatályos jogszabályok szerint utódját a testület tagjai választják meg saját maguk közül, titkos szavazással. Korábban a Népszabadság arról írt, hogy ismét Paczolay nyerné el jó eséllyel az elnöki posztot – újabb három évre.
A január elsejétől hatályos alaptörvény szerint viszont változik az Alkotmánybíróság elnöke megválasztásának módja: a taláros testület vezetőjét az alkotmánybírók közül az Országgyűlés választja meg kétharmados többséggel, mandátuma pedig alkotmánybírói megbízatása végéig szól.
Lázár János és Balsai István – egyébként nyugdíjügyben nagy visszhangot kiváltott – múlt péntek délutáni alkotmánymódosító javaslata viszont elveszi az alkotmánybíróktól az utolsó választás lehetőségét is.
A javaslat szerint az Országgyűlés július 31-ig „feltöltené” a 15 fős testület üresen álló helyeit, és ugyaneddig meg is választaná az Alkotmánybíróság új elnökét – már az új Alaptörvény szabályai szerint. Az új elnök szeptember elsején lépne hivatalba, addig Paczolay Péter lejáró mandátumát meghosszabbítanák.
Lázár és Balsai képviselők azért ajánlják elfogadásra javaslatukat, mert indokolásuk szerint „a jogértelmezési viták elkerülés érdekében az átmenet pontos meghatározása szükséges”.
