A család az életet meghatározó együttléti forma, jelentősége a XXI. században is igen nagy – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. A családok nemzetközi napja alkalmából szervezett majálison a tárcavezető hangsúlyozta: bár a világ folyamatosan változik, továbbra is szükség van a szerető, törődő családra.
A tárca államtitkár, Soltész Miklós azt hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány a családok támogatását tűzte ki egyik legfontosabb céljaként. Ezért – többi között – életvédő kampányt indítottak, valamint családbarát munkahelyek kialakítását szorgalmazzák a család és a munka összeegyeztetésének megkönnyítésére.
Az államtitkár köszönetet mondott mindazoknak, akik gyermeket vállalnak, és ezzel egyben tartják a nagy családot, az országot.