Navracsics Tibor elismerte, hogy több nyilatkozat is utalt erre az elmúlt időben, de ő nem biztos abban, hogy alkotmányos megoldás az utólagos felülvizsgálat. (A belügyminiszter a rendvédelmi szakszervezetek vezetőivel folytatott megbeszélés után azt mondta, mindenképpen felülvizsgálják azok státuszát, akik egészségesek és korkedvezménnyel vonultak szolgálati nyugdíjba.)
A miniszterelnök-helyettes szerint az a cél, hogy az állammal foglalkozó hivatások átjárhatóak legyenek. Ha egy katona- vagy rendőrtiszt már nem teljesíthet utcai vagy frontszolgálatot, de a szakmai tudása máshol kamatoztatható, akkor őt nem nyugdíjba küldenék, hanem az állami intézményrendszer más területén, akár a közigazgatásban hasznosítanák. Navracsics szerint egy kommandósból akár adóügyintéző is lehet, ha megszerzi az ehhez szükséges végzettséget.
A téma kapcsán a Magyar Hírlap arról ír, hogy egészségügyi állapota miatt vonult nyugdíjba évekkel ezelőtt az a kommandós, aki tavaly megnyerte a különlegesen képzett rendőri egységek világbajnokságát. A most 43 éves Farsang János 2007-ben lett nyugdíjas, az elsőfokú felülvizsgáló orvosi bizottságtól „megváltozott egészségügyi állapota” miatt (40 százalékos munkacsökkenéssel) hivatásos szolgálatra nem alkalmas minősítést kapott. Az amerikai világbajnokságon tavaly 42 versenyző állt rajthoz, egy lövészeti feladatokkal tarkított, különleges vizes-mocsaras akadálypályát kellett leküzdeniük.
A Nyugdíjbiztosító tavalyi összesítése szerint egyébként a példa nem egyedi, hiszen valamivel több mint ezerháromszáz 40 év alatti „öregségi nyugdíjas” van, legtöbbjük a fegyveres erőknél dolgozott, kommandós vagy az őrezred tagja volt. Ők átlagosan körülbelül 150 ezer forintot kapnak. A legtöbb nyugdíj az 1960 és 64 között születetteknek jár, több mint 174 ezer forint. Tavaly 36 éves volt a legfiatalabb öregségi nyugdíjas.
A fegyveres testületek tagjai mellett egyébként korábban mehetnek nyugdíjba a politikusok, a bányászok és bizonyos művészeti ágakban dolgozók is, például a fúvószenészek, magántáncosok, énekesek, színművészek – a járadék összegét azonban náluk ugyanúgy állapítják meg mint másoknál.
