Kónya Péter közölte: nem közeledtek az álláspontok a rendvédelmi dolgozók érdekképviseleteinek vezetői és a belügyminiszter hétfő délelőtti, több mint háromórás informális megbeszélésén.
A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke azt mondta, nagyobb várakozással tekintettek a tárgyalások elé. Pozitívnak értékelte a megbeszélést ugyanakkor abból a szempontból, hogy elindult egyfajta együttgondolkodás. Közölte, az is látszik, hogy a miniszter sok kérdésben az övékhez hasonló álláspontot képvisel.
Pintér Sándor megerősítette korábbi ígéretét, amely szerint még ebben az évben minden tűzoltónak kifizetik az elmaradt túlmunkadíjat, járulékokkal és kamatokkal együtt – mondta a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke.
Mint elmondta, a szakszervezeti vezetők kinyilvánították azt is, hogy készek a korábban nyolc pontban megfogalmazott követeléseikről külön-külön tárgyalásokat folytatni, tehát nem csak „csomagban”. A szakszervezeti oldal kész arra is, hogy az új közszolgálati életpályamodellről konstruktív tárgyalásokat folytasson a kormánnyal.
Kitért arra: a szakszervezetek egyértelművé tették azt is, hogy 2012-ben az elmúlt évek bérbefagyasztásait követően az illetményrendszerbe is beépülő bérfejlesztést tartanak csak elfogadhatónak. A belügyminiszter ezzel kapcsolatban azt jelezte: akkor tud erre ígéretet tenni, ha a közszféra egészére vonatkozóan ilyen irányú tervei lesznek a kormánynak.
A demonstrációs bizottság vezetője azt hangoztatta: jelentős bérrendezést várnak el a kormánytól a teljes fegyveres és rendvédelmi szférára vonatkozóan.
Pintér Sándorra várva. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Szólt arról is, hogy nem sikerült dűlőre jutniuk a már nyugállományba vonult kollégák státusza és juttatásai tekintetében. Pintér Sándor erről azt mondta, hogy még nincs kialakult kormányzati elképzelés, de azt „egyértelműsítette”: valamilyen módon felülvizsgálják azoknak a kollégáknak a státuszát, akik egészségesek és szolgálati nyugdíjba vonultak, de még nem érték el a (rendes) nyugdíjkorhatárt.
Kónya Péter közölte, hogy készek a további korrekt tárgyalásokra, de jelezték a miniszternek: remélik, hogy megértették a demonstrációk üzenetét; az állomány rendkívül elkeseredett, és eltökélt abban, hogy a törvényben garantált jogait megőrizze.
Kiemelte, a kormánynak be kell látnia, hogy változtatnia kell eredeti elképzelésein. Úgy fogalmazott: elkövetkezhet az az idő, amikor a szakszervezeti vezetők nem tudják egy-egy demonstráció békés jellegét biztosítani. Azt hangoztatta: ha nem tudnak megegyezni a kormánnyal, folytatják a demonstrációkat.
