Belföld

Életveszély az Andrássy úton

Hullik a vakolat az egyik házról, de a területet nem zárják le, "tekintettel a nagy forgalmú csomópontra."

A Stein-palotaként ismert, világörökségi környezetben álló társasház nemrég kártérítési pert indított a tetőt megbontó céggel szemben, ám a jogerős ítéletig akár évek is eltelhetnek. A terézvárosi önkormányzat közlése szerint az elmúlt években a ház állapotáról több szakvéleményt is készíttettek, amelyek életveszélyesnek nyilvánították a tetőszerkezetet, a kéményeket és a homlokzatot is.

Az elmúlt évben két alkalommal is jelentős vakolat hullott le a homlokzatról a járdára, de ezek szerencsére nem okoztak balesetet. Ám a homlokzati falsík a tetőzet miatt folyamatosan ázik, a további vakolathullás miatt az életveszély folyamatosan fennáll.

A felkért szakértők több javaslatot is kidolgoztak a veszélyelhárításra, ám forrása sem az érintetteknek, sem pedig az önkormányzatnak nincs a beruházásra. A VI. kerület a Belügyminisztérium segítségét is kérte, ám választ még nem kaptak.

Az életveszély jelenleg érinti az Andrássy út, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Paulay Ede utca egy-egy szakaszát, de mindeddig csak egy két méter széles sávot kerítettek le. A terézvárosi hivatal szerint azonban a tetőről esetleg lehulló elemek akár a parkolósávig, illetve azon túl is repülhetnek, így azok elkerítése, lezárása is szükséges lenne.

Ezt a javaslatot azonban, “tekintettel a nagy forgalmú csomópontra”, a Fővárosi Önkormányzat közlekedési ügyosztálya nem támogatta, így az életveszély továbbra is fennáll – írták.

A Fővárosi Bíróságon csütörtökön kezdődött meg a VI. kerületi Andrássy út 1. szám alatti társasház kártérítési pere. Az egykori Stein-palota lakóközössége azért nyújtott be keresetet a bírósághoz, mert – álláspontjuk szerint – az épület tetőterében 400 millió forintos kárt okozott egy beruházó.

Az épület egy része, szerintük, azért vált életveszélyessé, mert a beruházó 2001-ben építkezésbe kezdett, ám egy elszámolási vita miatt a kivitelező 2003-ban levonult a munkaterületről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik