A Budapesti Corvinus Egyetemre szükség van, és meg is fog maradni – jelentette ki az oktatási államtitkár a TV2 Mokka című műsorában pénteken.
Hoffmann Rózsa azt mondta, “teljes félreértése” volt a szándékuknak az a megjelent sok hír, amelyek szerint a Corvinust be fogják zárni. Ilyen rossz ötlete nem születhet senkinek, aki az oktatással foglalkozik – tette hozzá.
Szó sincs arról, hogy a Corvinust, vagy bármilyen egyetemet, mint egyetemet be akarnának zárni, vizsgálják a racionálisabb szerkezet kialakításának lehetőségeit – tette hozzá, és egyben nevetséges ötletnek nevezte a Corvinus bezárását, amitől, mint mondta, nem kell tartani.
Jelezte: az intézmény vezetőjével a jövő héten találkozik.
Arra a kérdésre, hogy milyen formában működik majd tovább az egyetem, azt mondta: ez elválik majd, folynak a konzultációk. Megnézik, van-e értelme egyáltalán egy új egyetemi struktúra kialakításának. Nincs eldöntve semmi – hangsúlyozta, hozzátéve, az új egyetemi struktúrával kapcsolatos kérdésekre néhány hét múlva tud válaszolni, de az is lehet, hogy a végső válasz csak a törvénnyel születik meg.
Hoffmann Rózsa ugyanakkor azt is mondta, hogy jelenleg 201 helyszínen mintegy 160 karon folyik képzés 29 állami intézményben, ez egy 10 milliós országban soknak tűnik.