Belföld

Ki volt Kulcsár bizalmasa?

Kulcsár Attila volt a második ember a K and H Banknál, Rejtő E. Tibor elnök-vezérigazgatóval bizalmas, baráti viszonyt ápoltak - derült ki az egyik volt banki alkalmazott vallomásából a brókerper tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.

A volt banki alkalmazott korábban az ügy gyanúsítottja, majd vádlottja volt, ebben a minőségében nem tett érdemi nyilatkozatokat, esetében már első fokon jogerősen lezárult az eljárás. A megismételt elsőfokú büntetőperben tanúként idézte meg a Fővárosi Bíróság. A banki dolgozó elmondta: az elsőrendű vádlott a K and H Equities brókereként jóban volt Rejtő E. Tibor harmadrendű vádlottal, aki a vádbeli cselekmények idején a bank elnök-vezérigazgatója volt.

A tanú szerint 2003 nyarán, a botrány kirobbanásakor előbb arról győzködték Kulcsárt, hogy „vigye el a balhét”, majd a politikusok kihúzzák a dologból, és addig is öt évre menjen Ibizára. Majd a bankban dolgozó hölgy, aki intim viszonyban volt Kulcsárral, sms-t kapott, amelyben barátja üzent, hogy másnap utazik. Felső vezetők – az nem derült ki, hogy banki vagy más egyéb tisztséget viselő személyek – meggyőzték, ne vállaljon mindent magára.
A bíróság ismertette a banki dolgozó nyolc éve, a büntetőeljárás elején, még a meggyanúsítása előtt tett tanúvallomásait, melyekben olyan fordulatok is szerepeltek, hogy Kulcsár és Rejtő bizalmas, baráti viszonyban volt, illetve mindenki tudta, hogy Kulcsár volt a bankban a második ember. Ezzel kapcsolatban a pénteki tárgyaláson Rejtő E. Tibor azt tette szóvá, hogy az ismertetett vallomás „hemzseg a valótlanságoktól”, Kulcsár Attila pedig azt, hogy egyáltalán minek kellett a megismételt eljárás anyagává tenni.

A vádirat lényege szerint Kulcsár Attila a K and H brókercégének dolgozójaként 1998 és 2003 között rendkívül magas hozamokat ígérve, offshore cégeken keresztül, jogosulatlanul forgatta ügyfelek – magánszemélyek és egyes állami vállalatok – pénzét, és ezzel sokmilliárdos kárt okozott. A 2008-ban megszületett elsőfokú ítéletet 2010-ben megalapozatlanság és eljárási szabálytalanságok miatt hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla, ezért újrakezdődött az elsőfokú büntetőper, és a Kulcsár-ügyben a teljes bizonyítási eljárást meg kell ismételni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik