Belföld

A Fidesz nem adja fel, hétfőn újabb forduló

Hétfőn javasolják a 2010-es végkielégítések adóztatásának újraszabályozását. "Tehát arra kötelezze a törvény az érdemtelen, pofátlan végkielégítéseket felvevőket, hogy ezeket 98 százalékkal adózzák le” - mondta Lázár János.

A Fidesz szerint az Alkotmánybíróság ma Magyarország érdekeivel ellentétes döntést hozott – reagált a párt frakcióvezetője a testület 98 százalékos különadó visszaható hatályát megsemmisítő döntésére.

Lázár János Hódmezővásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az Alkotmánybíróság döntését mérlegelve hétfőn javaslatot tesznek az Országgyűlésnek a 2010-es végkielégítések adóztatásának újraszabályozása ügyében. „Tehát arra kötelezze a törvény az érdemtelen, pofátlan végkielégítéseket felvevőket, hogy ezeket 98 százalékkal adózzák le” – fogalmazott a politikus.

A szabályozás kiterjedne a volt parlamenti képviselőkre, volt polgármesterekre, a volt megyei közgyűlési elnökökre, és tisztségviselőkre, a közélet minden szereplőjére – tette hozzá. Elhangzott, hogy a végkielégítésekből eddig 1 milliárd 80 millió forint folyt be az adóhivatal kasszájába. A Fidesz kéri, hogy akik közéleti szereplőként” már fizettek, ne vegyék vissza a már befizetett összeget, vagy ha még nem fizették be, közcélra, a közösség érdekében” ajánlják fel.

„Apellálunk a becsületükre és a tisztességükre, hogy ezt a pénzt a Gyurcsány-és Bajnai-kormány tagjai nem fogják visszakérni”- fogalmazott Lázár János. A politikus azt mondta, hogy a mostani alkotmánybírósági döntés akár másfél milliárd forintos kiesését is okozhat a költségvetésnek. Hangsúlyozta, hogy eddig már több mint egy milliárd forintot befizettek és a hónap végéig ez akár fél milliárddal is több lehetett volna.

Leszögezte ugyanakkor, hogy az ilyen arányú végkielégítések kifizetését a „régi jogi- gazdasági rendszer” tette lehetővé.
Lázár János emlékeztetett, a visszamenőlegesség mellett a Fidesz azért állt ki, mert a végkielégítések ügyét súlyos igazságtalanságnak ítélte, amely ügy komoly fellépést igényt. „Ezt egyébként minden parlamenti párt osztotta. A Magyar Szocialista Párt arra tett a vitában javaslatot, hogy nyolc évre visszamenőlegesen kérjük vissza ezeket a végkielégítéseket, a Fidesz és a Jobbik arra tett javaslatot, hogy öt évre visszamenőleg, az LMP pedig dokumentálhatóan arra tett javaslatot, hogy három évre visszamenőleg kérjük vissza a pénzeket. A visszamenőleges hatály tehát senkinek nem volt probléma” – hangzott el. Most megpróbálják megtalálni azokat a polgárjogi lehetőségeket, hogy az állam ezeket a pénzeket visszaperelje, „de ez időigényes, körülményes” – tette hozzá a Fidesz-frakcióvezető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik