A cég és az önkormányzat megunta az ellene folytatott rágalomhadjáratot, ezért pert indítanak hírnevük rombolása miatt, amely komoly gazdasági kárt okoz, hiszen a befektetők, a náluk lakhatást keresők elbizonytalanodnak.
A Józsefvárosi Önkormányzat átfogó adóhivatali ellenőrzése 2010-ben megtörtént, mely a vizsgálatban érintett időszakot tárgyalta. Az adóhivatal 2010. augusztus 5-i határozatában egyértelműen jogszerűnek minősítette a Corvin Sétány ingatlanforgalmazásaival kapcsolatos áfaelszámolásokat, következésképpen áfacsalás nem történt. Az ezzel kapcsolatos állítások tehát valótlanok.
A közleményben a Rév8 Zrt. megismételte, hogy a Mikroorg Kft. eredeti vizsgálati anyagában foglaltak szakmailag megalapozatlanok és következtetéseiben hibásak, mint ahogy ezt a fenti adóhivatali határozat is tükrözi. A Corvin Sétány projekttel kapcsolatos szerződések és okiratok, mint ahogy eddig is, továbbra is megtekinthetők a Rév8 Zrt-nél, illetve az önkormányzat Polgármesteri Hivatalában.
A Corvin Sétány Londonban 600 pályázó közül elnyerte az Év európai városfejlesztése címet 2010 végén. A Corvin Sétány 200 milliárd forint értékű városfejlesztés. Közép-Európában a legnagyobb. Büszkék vagyunk rá, minden józsefvárosi érzi, hogy általa a korábban hírhedt városrész megújulásáról válik híressé. Ez érdekeket sért. Bukott politikusokét, számításaikat az általuk kívánt módon meg nem találó üzletemberekét.
Előzőleg a Népszabadság – a cég és az önkormányzat szerint homályos forrásokra hivatkozva – azt írta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya másfél éves nyomozás eredményeként százmilliós áfacsalás gyanújára bukkant a Corvin sétány program megvalósítása kapcsán.
