Belföld

Békéltető testületekkel csitítaná a vidék problémáit az LMP

A párt hétfőn már eljuttatta az erről szóló javaslatát Pintér Sándor belügyminiszternek, de választ egyelőre nem kaptak.

Az LMP egy olyan, körülbelül 50-60 főből álló mediáló béketestet állítana fel, amelyik az érintett települések vezetőivel egyeztetve rendezné a vidéki településeken kialakult konfliktusokat – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid. A párt hétfőn már eljuttatta az erről szóló javaslatát Pintér Sándor belügyminiszternek, de választ egyelőre nem kaptak.

Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja kijelentette, hogy egyes településeken olyan “robbanás közeli, feszültséggel teli állapotok uralkodtak el”, amelyek olyan azonnali, gyors és határozott beavatkozást kívánnak, amely helyreállítja a békét és megteremti annak a lehetőségét, hogy az érintett közösségek újra szóba álljanak egymással.

A béketestben jogászok, mediátorok, szociológusok, pszichológusok, kriminológusok kapnának helyet. Ők öt-hat kisebb csoportra oszolva egyszerre több településen tudnának tevékenykedni. A feladatuk az lenne, hogy az érintett közösségek vezetőinek bevonásával, velük közösen kezdjék el a konfliktuskezelést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik