Mintegy 20 ezer bejelentett munkahelyi baleset történt 2010-ben Magyarországon, amelyből 95 volt halálos – közölte Bakos József, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke hétfőn Baktalórántházán.
Tavaly összesen 47 ezer ellenőrzést tartott a hatóság, amelyből 22 ezer munkavédelmi, 25 ezer pedig munkaügyi revízió volt – mondta az elnök a Vezető Munkaügyi Felügyelők Bizottság (SLIC) ülését megelőzően az MTI-nek.
Az ellenőrzésekbe körülbelül félmillió munkavállalót vontak be, és mintegy 3,6 milliárd forint értékben szabtak ki bírságot, amelynek nagyobb része munkaügyi természetű volt, kisebb hányada pedig munkavédelmi. A munkahelyi balesetek számát tekintve Magyarország európai viszonylatban az erős középmezőnyben foglal helyet, a statisztikák ugyanakkor javulást mutatnak a munkaügyi jogsértések tekintetében – jelezte az OMMF elnöke.