Ungár Klára úgy fogalmazott: “veszélyben van a demokrácia, veszélyben van a köztársaság”. Ezért szeretnék újjáépíteni a liberális közösséget, melynek első lépésében az SZDSZ-szel összefogva kiadták a liberális együttműködés nyilatkozatát. A nyilatkozat – melyhez mostanáig közel háromszáz ember csatlakozott – azokat az értékeket képviseli, melyeket az elmúlt egy évben eltüntetett a jelenlegi kormány, úgy mint a demokrácia, a köztársaság eszménye, a kiszámíthatóság, az átlátható állam, vagy az emberi méltóság – mondta a SZEMA elnöke.
Ungár Klára a kormány legdurvább lépéseinek nevezte az alkotmánybíróság lefejezését, illetve a nyugdíjak államosítását, de elmondása szerint együttműködésüket az alkotmányozási folyamat gyorsította meg. Közlése szerint a liberális együttműködésen belül egyelőre a SZEMA és az SZDSZ is önállóak maradnak, de amiben tudnak együttműködnek közös értékeik mentén.
Szabadai Viktor, az SZDSZ ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon szétszóródtak a liberális erők, de van remény a közös cselekvésre, miután Zuglóban a májusi időközi önkormányzati választásokon sikerült elindítaniuk a SZEMA és az SZDSZ közös jelöltjeként Spira Veronikát. Az SZDSZ és a SZEMA közös jövőjét illetően Szabadai Viktor hangsúlyozta: a választási együttműködésen túl szakmapolitikai kérdésekben is szeretnék hallatni hangjukat.
Spira Veronika zuglói jelölt kiemelte: az országban mindenhol hiányolják az együttműködést. Ezért az önkormányzati munkákban konszenzusra törekszik, együttműködve nem csak a jelen lévő pártokkal, hanem a szakszervezetekkel és egyéb közösségekkel.