Belföld

“Koncepciós per Gyurcsány ellen”

Most már mindenki számára érthetővé lett, hogy mit ünnepel Orbán Viktor és a többi fideszes a demokratikus alkotmányt felszámoló alaptörvényén - írta a Magyar Demokratikus Charta közleményében.

Azt ünneplik – folytatja a szövetség -, hogy kiküszöbölték a teljhatalom jogállami korlátait, s kiváltképp, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megszüntetésével, a mai vezető bírók nyugdíjba kényszerítésével és az új vezető bírók kinevezésének a kormány alá rendelésével felszámolták a bírói függetlenség garanciáit, ellenőrzésük alá vonják a két évtizeden át független igazságszolgáltatást. Most látták elérkezettnek az időt, hogy elindítsák a büntetőeljárást az első számú politikai ellenfél, Gyurcsány Ferenc ellen. Amit Lázár János már a kormányalakítás előtt, majd Kövér László tavaly júniusban kilátásba helyezett, azt most megvalósítják – olvasható a Magyar Demokratikus Charta közleményében.

Pénteken a Legfőbb Ügyészség hivatali visszaéléssel gyanúsította meg Gyurcsány Ferencet, és kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését.

A negyvenes évek végén a koncepciós perekkel ért véget a rövid ideig tartó demokrácia. Akkor külső hatalom kényszerítette Magyarországra a demokrácia felszámolását, a koncepciós pereket. Ma, saját hatalmától megrészegülve, ugyanezt teszi a “nemzeti ügyek kormánya”. Akkor nem volt lehetőség az ellenállásra, ma van! Éppen ezért, élni is fogunk az ellenállás minden rendelkezésünkre álló demokratikus eszközével. Itt az idő, hogy mindannyian összefogjunk! – fogalmaz a szövetség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik