Belföld

Alkotmánybírósághoz fordultak a patikatörvény miatt

A Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége szerint sok gyógyszerész, ha akarná, sem tudná megvenni a patikáját.

Az Alkotmánybírósághoz fordult a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) a tavaly év végén megszavazott, a patikák működtetéséhez többségi gyógyszerészi tulajdont előíró törvény miatt – jelentette be Korodi Karolina, a szövetség elnöke szerdán.

Hangsúlyozta: “a gyógyszerészek eddig szabadon végezhették szakmai munkájukat”, így most sem akarják átvállalni a tulajdonlással járó felelősséget.

Elmondása szerint már arra is volt precedens, hogy egy gyógyszerész felmondta jogviszonyát, mert nem akarta megvenni a tulajdonjogot. Sok gyógyszerész viszont ha akarná, sem tudná megvenni, mivel nem kap hitelt – tette hozzá. Kifejtette, hogy a patikák átlagosan 13 százalékos árréssel dolgoznak, ebből 11 százalék a bérköltség, és ha jól gazdálkodnak, akkor sem elég a pénz a hitel törlesztésére. Emellett a patikák mintegy harmada veszteségesen működik.

A jogszabályt tavaly év végén szavazta meg az Országgyűlés, és január elsejével lépett hatályba. A HGYSZ szerint így a jogalkalmazóknak nem volt elég idejük, hogy felkészüljenek a változtatásokra, márpedig többek között a gyógyszertárak ügyvezetését is ki kellett jelölni. Csúszások is voltak, mivel egyes helyeken a gyógyszerészeket “úgy kellett meggyőzni”, hogy átvegyék a patika üzemeltetését – mondta Korodi Karolina.

Kiemelte: csak vállalkozások és vállalkozáscsoportok esetében írták elő, hogy legfeljebb négy gyógyszertárat működtethetnek; magánszemélyekre nem tér ki a jogszabály, eszerint ők akár húsz patikát is tulajdonolhatnak.

A HGYSZ jogi szakértője, Szentirmai Endre szerint ha ez így marad, és a magánszemélyek tulajdonlását nem korlátozzák, éppen a transzparencia ellen megy majd a szabályozás. Hangsúlyozta továbbá: nem értik, miért kell egy meglévő társasági struktúrát felborítani egy visszamenőleges hatályú törvénnyel.

Kinics László, a HGYSZ alelnöke szerint a legnagyobb probléma az, hogy nem látják a “közérdeket”. A jogalkotók célja az lett volna, hogy a nagyobb fokú szakmaisággal biztonságosabb legyen a gyógyszerellátás, de szerinte a törvény ezt nem garantálja.

A háttérbeszélgetésen többen is hangoztatták, hogy a gyógyszerészek kibővített jogköre még a szakmaiság rovására is mehet. Ismét felhívták a figyelmet arra, hogy a jövőben a gyógyszerészek a szakmai irányítás mellett már az üzletvezetésért is felelnek, ehhez viszont nem értenek mindannyian, így sok patika működése kerülhet veszélybe, gyógyszerészek kerülhetnek az utcára.

Korodi Karolina arra is kitért, hogy a kötelező kamarai tagságnak a gyógyszerész-társadalom nagy része nem örül. A HGYSZ elnöke is elítélte, hogy a fővárosi szervezet külön regisztrációs díjat is kér a belépő tagoktól. Hozzátette: mindig is a gyógyszerészi kamara kérte a legmagasabb tagdíjat, mégis többen felvetették már korábban, hogy mit tett egyáltalán a kamara a tagjaiért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik