Belföld

Részben bűnösnek vallotta magát a Hunvald-ügy egyik vádlottja

Több ellentmondás is volt az SZDSZ-es Kardos Péter vallomásaiban.

Jobbára tagadta bűnösségét Kardos Péter, a VII. kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának egykori szabad demokrata elnöke, egy vádpontban azonban részben beismerte bűnösségét a sok száz milliós korrupció miatt kezdődött Hunvald-ügy keddi tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. Kardos Pétert az ügyészség megvádolta az erzsébetvárosi ingatlanpanamákkal, a fiktív megbízási szerződésekkel és az önkormányzati bérlakás-kiutalásokkal kapcsolatban is.

A volt SZDSZ-es politikus a kedden ismertetett több nyomozati vallomása közül azokban, amelyek az eljárás kezdeti szakaszában keletkeztek, mindent tagadott, ám az eljárás előrehaladtával ez bizonyos mértékig változott, és a tárgyaláson saját maga által felolvasott legutolsó írásbeli vallomásában már a barátjával kötött sok százezres fiktív megbízási szerződés kapcsán úgy fogalmazott: “sajnálom és restellem, hogy visszaéltem Hunvald bizalmával, és megkárosítottam az önkormányzatot”.

A 65 éves férfi a nyomozás kezdeti szakaszában, két és fél évvel ezelőtt még arról beszélt, hogy élete során “soha senkit nem károsított meg”, és “nagyon nagyon a baj, ha tőlem kell félteni ezt az országot”.

Kedden már a fiktív önkormányzati megbízási szerződésekkel kapcsolatban azt mondta: az élettársával folytatott, a hatóságok által lehallgatott telefonbeszélgetések gyanúra adhatnak okot, de állította azt is, hogy csak “férfiúi hencegésből” mondott olyanokat, miszerint a polgármester által ígért ellenszolgáltatásért cserébe támogatott önkormányzati ingatlaneladásokat.

Ezt Hunvald nem kérte és nem is nyújtott semmit, hiszen az erzsébetvárosi MSZP-SZDSZ-együttműködés egyértelműen szabályozta a frakciók számára, hogy miként kell eljárni – hangsúlyozta a volt szabad demokrata önkormányzati politikus.

Kardos vallomásaiban kiemelte, hogy semmilyen önkormányzati ingatlanügyletet nem kívánt segíteni, és bérlakás-kiutalásokkal sem foglalkozott. Az önkormányzattal kötött több százezres fiktív, érdemi teljesítés nélküli szerződésekkel összefüggésben ugyanakkor korábban előadta: élettársa szerény jövedelmét akarta így kiegészíteni. Ezért előbb a gödöllői, majd a budapesti főiskolán kerestek lehetőségeket, végül egy nevelési tanácsadóban lett adminisztratív asszisztens havi 96 ezerért az SZDSZ-es politikus nőismerőse, ám ekkor Kardos jelezte Hunvaldnak, hogy ez “nagyon komolytalan összeg”, ezután született egy havi bruttó 260 ezer forintos fiktív megbízási szerződés.

A volt SZDSZ-es politikus beszélt arról is, hogy egykori “párttársát” Csécsei Béla VIII. kerületi polgármestert kérte meg: nem nézne-e utána, hogy tudna-e szerezni önkormányzati bérlakást. A rövid idő múlva kiutalt ingatlant a bérlő hamarosan nyomott áron megvehette, majd nem sokkal el is adta.

Kardos vallomásainak ismertetése során az ügyész, de a bíró is szóvá tette, hogy több lényegi ellentmondás is van, a vádlott azonban egyelőre nem akart válaszolni a kérdésekre, későbbre ígérte, hogy magyarázatot ad a vallomásai közti eltérésekre.

A Fővárosi Bíróság Hunvald-ügyben eljáró tanácsának elnöke a tárgyaláson jelezte azt is, hogy Hunvald két éve tartó előzetes letartóztatásának hosszabbításáról, avagy megszüntetéséről a törvény szerint legkésőbb május 22-ig kell dönteni.

A Gál György volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök, Hunvald György volt szocialista polgármester és társai ellen folyó büntetőper várhatóan június 14-én folytatódik, és a tervek szerint abban a hónapban befejeződhet a vádlottak meghallgatása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik