Belföld

Próbára bocsátották Novák Elődöt

A jobbikos képviselőt egy rendőrtiszt jelentette fel becsületsértésért.

Novák Előd a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2008. április 7-én egy közigazgatási perben felperesként azt mondta az alperes BRFK tanújáról, egy rendőr őrnagyról, hogy “hazug ávós”. A polgári per előzménye az volt, hogy 2007. október 26-án, a taxisblokád évfordulóján Novák Elődöt előállították az Erzsébet-hídnál tartott tüntetésről.

A PKKB 2009. január 6-án tárgyaláson kívül hozott végzésével Novák Elődöt becsületsértés vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta, de Novák tárgyalás megtartását kérte az ügyben.

Kedden a PKKB tárgyalásán Novák Előd elmondta, hogy 2006 óta öt alkalommal állították őt elő a rendőrök, ráadásul jogerős bírósági ítéletek szerint minden esetben jogszerűtlenül. Ezért és a rendőrség más jogszerűtlen intézkedései miatt Novák Előd úgy véli, hogy 2006 ősze után megilleti bármely állampolgárt az a jog, hogy ávósnak nevezzen egy rendőrt. A képviselő hangsúlyozta, ez az ő véleménye. A “hazug” kifejezést pedig arra alapozza, hogy a rendőrtiszt valótlanságokat állított vele kapcsolatban.

A keddi tárgyaláson a becsületsértési ügy sértettje, az azóta alezredessé előléptetett rendőrtiszt azt mondta, mélységesen megsértette és felháborította, hogy Novák Előd párhuzamot vont az ávósok és közte.

Papp Balázs ügyész vádbeszédében kiemelte, hogy az “ávós” kifejezés olyan mértékben sérti az emberi méltóságot, amellyel a vádlott túllépte a szabad véleménynyilvánítás határait.

Novák Előd az ítélethirdetés előtt hangsúlyozta, megjegyzése nem a személynek szólt, hanem az intézménynek, és hangsúlyozta, szerinte az utóbbi években közkeletűvé vált az “ávós” kifejezés.

A PKKB bűnösnek mondta ki becsületsértés vétségében Novák Elődöt, de a büntetés kiszabását elhalasztotta, egy év próbára bocsátva az országgyűlési képviselőt.

Németh Leone bírónő az ítélet indoklásakor kiemelte, a közfelfogás szerint a mai rendőrség nem ávó, ez a megjegyzés olyan mértékben pejoratív, lejárató jellegű, ami semmiképpen sem helyénvaló. Mindezek ellenére Novák Előd büntetlen előéletére és fiatal korára is tekintettel nem látta a bíróság szükségesnek büntetés kiszabását. A rendőrtiszt 500 ezer forintos polgári, nem vagyoni kártérítési igényéről külön polgári perben dönthetnek majd.

Az ítélet nem jogerős, mert bár az ügyész tudomásul vette, Novák Előd fellebbez ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik