Belföld

Mesterházy: legfőbb cél a pártalkotmány megváltoztatása

Ellenzéki összefogást sürget az MSZP politikusa, szerinte így lehet tenni az alaptörvény ellen.

Az új alaptörvény megváltoztatása alapvető politikai célkitűzésünk – jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője az MTI-hez hétfőn eljuttatott írásában.

Mesterházy Attila úgy fogalmaz: sosem hitte volna, hogy politikusként egyszer az lesz a feladata, hogy az alkotmányosság, a demokrácia, az alapvető társadalmi szolidaritás helyreállításáért folytasson küzdelmet.

A pártelnök-frakcióvezető közölte: hétfőn “sokak kérése ellenére” írta alá Schmitt Pál köztársasági elnök “a Fidesz pártalkotmányát”. Véleménye szerint a Fidesz nem merte megkérdezni a választópolgárokat, mert ma már többen vannak a vele szemben elégedetlenek, akik azt mondják, rossz irányba megy az ország.

Nem üzengetésre, hanem párbeszédre, nem kizárásra, hanem együttműködésre, nem önjelölt vezetőkre, hanem partnerekre van szükség – vélte a politkus.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott, “össze kell fognunk, hogy megváltoztassuk az Orbán Viktor által képviselt politikát, amelynek legfőbb jellemzői az antidemokratikus hatalomgyakorlás, a felső tízezer érdekképviselete, a múltba fordulás, az ország elszigetelése és a jogállam semmibevétele”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik