Belföld

Menekülő romák, Heller levele, félmilliárdos konzultáció [Hírösszefoglaló – Belföld]

A Hír24 összegyűjti a nap legfontosabb belföldi híreit.

Pénteken reggel 8 órakor a gyöngyöspatai romák elszállították a településről asszonyaikat és gyermekeiket a Vöröskereszt segítségével. Összesen 276 ember hagyta el a települést, ahol a Véderő nevű félkatonai szervezet tartott volna kiképzőtábort. A rendőrség nagy létszámban jelent meg a településen és előállította többek közt az egyenruhások vezetőjét is. A kormány cáfolta, hogy a romákat evakuálták reggel, álláspontjuk szerint táborozni mentek Csillebércre és Szolnokra. Bővebben…

Eredetinek tűnik a vitatott Heller-levél. Egy, az állambiztonsági iratokat is kutató történész azt mondta: a levél Kállai Gyula titkári iratai között található, és tematikailag a megfelelő helyre lett iktatva. Az, hogy a levél logikai felépítése és gondolatvezetése teljesen koherens, szintén annak hitelességét látszik bizonyítani. Bővebben…

Csalás és hűtlen kezelés gyanúja merült fel egy újabb, volt honvédelmi minisztériumi vezető szolgálati lakásával összefüggésben. Bővebben…

Bár a választásra jogosultak csupán 11 százaléka küldte vissza a kérdéssort, a levelezés és az űrlapok feldolgozása az alkotmányozásról így is több mint félmilliárd forintba került. Bővebben…

Megerősítette jelenlétét a rendőrség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón a hét közepén történt kettős gyilkosság után – közölte Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Bővebben…

Az MSZP budapesti elnöksége nem tárgyalt róla, így megerősíteni sem tudják azt a hírt, miszerint Gyurcsány Ferenc is beszédet mondana május elsején a városligeti szocialista megmozduláson. Bővebben…

Iskolabezárást terveznek Győrben, közben a Fidesz-KDNP-s városvezetés hét autóból álló Audi-flottát lízingel, ez felháborító a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) – az egykori MDF – győri alapszervezete szerint. Bővebben…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik