Belföld

Az MSZP szerint sérül az önkormányzatok autonómiája

Az alaptörvény szerint a képviselő-testület helyett a kormányhivatal hozhat döntéseket, ha egy önkormányzat nem tesz eleget jogalkotási kötelezettségeinek.

Varga Zoltán önkormányzati kabinetvezető pénteki, az MTI-nek küldött közleményében azt írta: a mindennapokban ez azt jelenti, hogy a demokratikusan választott képviselő-testület és a polgármester helyett “pártkatonák, közönséges komisszárok” dönthetnek a helyi viszonyok alakulásáról. A politikus szerint különösen veszélyes ez azokra az önkormányzatokra, ahol ellenzéki polgármester vezeti a települést, hiszen a testület a jövőben bármikor bojkottálhatja a döntéshozatalt. “A Fidesz ezzel újabb lehetőséget teremtett magának arra, hogy a politikájával szembenálló önkormányzatokat ellehetetlenítse” – olvasható a közleményben.

Az ellenzéki képviselő szóvá tette azt is, hogy Lázár János fideszes frakcióvezető ezt a módosítást a zárószavazás előtt, egyeztetés nélkül kezdeményezte. Az MSZP szerint a kormánytöbbség döntésével ismét nyilvánvalóvá tette, hogy “az önkormányzati rendszer felszámolására készül”, a szocialisták ezért arra szólítják fel a Fidesz-KDNP-t, hogy állítsa vissza a helyhatóságok jogait.

Az Országgyűlés hétfőn, az új alaptörvény elfogadása előtt döntött arról a módosító indítványról, amely szerint kormányhivatal kezdeményezheti a bíróságnál a helyi önkormányzat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapítását. “Ha a helyi önkormányzat a jogalkotási kötelezettségének a bíróság által a mulasztást megállapító döntésében meghatározott időpontig nem tesz eleget, a bíróság a fővárosi és a megyei kormányhivatal kezdeményezésére elrendeli, hogy a mulasztás orvoslásához szükséges önkormányzati rendeletet a helyi önkormányzat nevében a fővárosi és a megyei kormányhivatal vezetője alkossa meg” – szól az alaptörvényi rendelkezés, amely ellen az LMP is tiltakozott csütörtökön.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik