Belföld

Új rendeletet dolgoztak ki az orvosok itthontartásáért

A változtatás többek között lehetővé teszi, hogy a rezidensek rögtön a tanulmányaik befejeztével beléphessenek a rendszerbe.

Folyamatosan léphetnek be a végzett orvostanhallgatók a szakorvosképzési rendszerbe május 1-től, szemben az eddigi gyakorlattal, amely szerint csak évente egyszer tehették ezt meg – a többi között ezt a lehetőséget is rögzíti az a rendelet, amelyet a kormány szerdán fogadott el. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának csütörtöki közleménye szerint a rezidensekre vonatkozó új jogszabály célja, hogy a kórházak a lehető leghamarabb jussanak szakorvospótláshoz és csökkenjen a pályaelhagyók és a külföldön munkát vállaló egészségügyi dolgozók száma.

A rendelet a többi között lehetővé teszi, hogy a rezidensek rögtön a tanulmányaik befejeztével beléphessenek a rendszerbe. Ráadásul a szakképzés során folyamatos támogatás mellett lehetőségük lesz munkahelyváltásra, tehát ha a rezidens nem tudja teljesíteni az adott kórházban a képzést, átmehet másik egészségügyi intézménybe. Az új szabályozás szerint a jelöltnek lehetősége lesz a szakváltásra, de állami támogatás csak az eredetileg, elsőként választott szakképesítés idejére jár.

Korábban előre, szakmákra lebontva kellett meghatározni a keretszámokat anélkül, hogy ismerték volna a végzős orvostanhallgatók szándékát, tehát azt, hogy milyen szakmát szeretnének majd választani. Ráadásul lésőbb, a jelentkezések után sem lehetett ezeket a keretszámokat átcsoportosítani. Az új rendelet lehetőséget teremt erre. Fontos változás az is, hogy a szakképzési keretszámokat meghatározó bíráló bizottság – a korábbi gyakorlattal ellentétben – nem országosan, hanem megyei szinten határozza meg a hiányszakmák körét.

Mindezeken felül költségvetési támogatást is kapnak a rezidensek dologi kiadásaikhoz, így például a képzéssel összefüggő utazásaikhoz, szállásukhoz, konferenciákhoz, amennyiben már legalább egy éve részt vesznek a szakorvosképzésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik