Belföld

Schmitt Páltól kérnek új esélyt a melegek

Azt akarják, hogy az államfő ne írja alá az alkotmányt.

A Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Szövetség azt kéri a köztársasági elnöktől: ne írja alá az alaptörvényt, és adjon új lehetőséget az Országgyűlésnek, hogy az azonos nemű párok alkotta családokat is védő alkotmány szülessen, ne pedig “egy homofób előítéletektől átitatott politikai pamflet”. Ezen kívül tiltakoznak, amiért az Országgyűlés elfogadta a szexuális kisebbségek jogait korlátozó, az emberi jogok nemzetközi és európai alapelveivel szembemenő alaptörvényt – olvasható a szövetség közleményében. A szervezet felszólítja Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy a mostani formájában ne írja alá az alaptörvényt.

Az új alkotmány a házasság fogalmát a nő és férfi közötti kapcsolatra szűkíti, ezzel évtizedekre bebetonozza az azonos nemű párok jogfosztottságát – állítják. Ugyanakkor sérelmezik, hogy az új alkotmány nem nevesíti a szexuális irányultság szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmát, amelynek révén tovább fokozza a leszbikus és meleg állampolgárok bizonytalan jogi helyzetét.

Az alkotmányozáskor azzal érveltek, hogy az alaptörvény az Európai Unió Alapjogi Chartájára épít, és ezzel Európa legmodernebb alkotmánya lesz. A kormánypártok azonban a charta éppen azon pontjait felejtették el a magyar törvény szövegébe átültetni, amelyek miatt azt valóban haladó emberi jogi dokumentumnak lehetne tekinteni. A Charta 9. cikke nem beszél nőkről és férfiakról a házasságkötési jog a kapcsán, és a 21. cikk külön is nevesíti a szexuális irányultság szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Álságos, hogy miközben a kormánypártok a chartára hivatkoznak, ideológiai alapon szemezgetnek a számukra szimpatikus emberi jogi alapelvek között – vélekedik a szervezet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik