Belföld

Hunvald tagad

Hunvald György tagadta az önkormányzati ingatlanokkal, illetve fiktív megbízási szerződésekkel kapcsolatos vádakat kedden a Fővárosi Bíróságon.

A büntetőper másodrendű vádlottját, a volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert sok száz milliós ingatlanpanamák, illetve sokmilliós kárt okozó lakáskiutalások és fiktív megbízási szerződések miatt az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja.

Hunvald már az előző tárgyaláson megkezdte terjedelmes, összefüggő, írásba foglalt vádlotti védekezésének felolvasását, amely kedden érhet véget; a következő, csütörtöki tárgyaláson következhetnek a bíró, az ügyész és az ügyvédek vádlotthoz intézett kérdései.

Hunvald György vallomásában pontról pontra igyekezett cáfolni, hogy a vádbeli 17 önkormányzati ingatlan eladása kárt okozott volna Erzsébetvárosnak, és azt is tagadta, hogy ő ebből meggazdagodott volna.

Hunvald állítása szerint az önkormányzati ingatlaneladásoknál ismerte és megszavazta az erre vonatkozó képviselő-testületi előterjesztéseket, aláírta az egyes szerződéseket, de a váddal ellentétben előzetesen nem egyeztetett a vevők képviselőivel, nem ismerte az értékbecsléseket és a “végső befektetőket”.

Az ügyészség szerint ezeknél az ügyleteknél az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke, Gál György elsőrendű vádlott az adásvétel előtt 20-30 milliós vesztegetési pénzeket, összesen több mint 360 millió forintot vett át a kerületi SZDSZ-irodában a vevők képviselőjétől, azután nem sokkal pedig a vevők már óriási, nem egyszer 100 százalékos haszonnal adhatták tovább külföldi befektetőknek a megvásárolt önkormányzati ingatlanokat, és ily módon sok száz milliós kár érte Erzsébetvárost. Mindebben a vád szerint bűnsegédként közreműködött Hunvald György akkori szocialista polgármester.

Hunvald ezzel szemben a keddi tárgyaláson nemcsak hogy az ártatlanságát hangoztatta, de esetenként még azt is, hogy az önkormányzatnak haszna származott a vádbeli ügyletekből.
Hunvald azt is hangsúlyozta: nem ért egyet az ügyészséggel abban, hogy jelentősen vagyonosodott a vádbeli 2003 és 2008 közötti időszakban. Hunvald szerint ez egyébként is csak egy vélemény, hiszen vagyonnyilatkozatát nem vizsgálta a vádhatóság, és őt sem kérdezték erről soha.

“Minden vagyonom legális forrásból származik” – hangoztatta a korrupciós vádak miatt két éve előzetes letartóztatásban lévő egykori szocialista politikus.

Ugyanakkor Hunvald nyomozati vallomásának felolvasásakor a tárgyaláson elhangzott: a vádbeli megbízási szerződések között volt olyan, amellyel kapcsolatban a volt szocialista politikus saját bevallása szerint is úgy írt alá teljesítési igazolást, hogy valódi teljesítés nem történt. A konkrét esetben a VII. kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának volt SZDSZ-es elnöke, az ügyben szintén megvádolt Kardos Péter kérte Hunvaldtól, hogy élettársának a nevelési tanácsadónál szerzett kevesebb mint havi bruttó 100 ezer forintos fizetéssel járó állását toldják meg egy megbízási szerződéssel, amelyet Kardos barátjával kötött az önkormányzat. A szerződés szerint “lakossági kapcsolattartásért” fizettek havi bruttó 260 ezer forintot.

Hunvald elmondta azt is, hogy a VII. kerületi képviselő-testületben lévő pártok saját maguk szabadon dönthettek arról, hány segítőt, szakértőt alkalmaznak azoknak a politikai természetű feladatoknak az ellátására, amelyeket a feladat jellege folytán az önkormányzat szakapparátusa semmiképpen nem végezhetett el.

Az efféle, vádiratban rögzített önkormányzati megbízási szerződések többnyire havi bruttó 300 ezer forintjába kerültek az adófizetőknek, és nem ritkán az önkormányzati képviselők, bizottsági tagok, elnökök feleségeit, élettársait alkalmazta ily módon az önkormányzat.

Hunvald vallomásából az is kiderült, hogy az önkormányzati bérlakások kiutalásán 60-40 százalékban osztozott az erzsébetvárosi szocialista-szabad demokrata koalíció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik