A szerző, Andreas Zielcke a kommentár bevezetőjében a konzervatív forradalom fogalmát elemezte, hangoztatva, hogy az magában foglalja “a történelmi kollektív nagyság” újraélesztését. Ilyen forradalmi álmot táplál Orbán Viktor Magyarországon – fogalmazott a lap, utalva arra, hogy a miniszterelnök a tavaly áprilisi választási győzelem után “nemzeti forradalmat” jelentett be. Zielcke szerint a parlamentben kétharmados többséget szerző Fidesz és KDNP az Európai Unió égisze alatt konzervatív forradalmat hajt végre, olyan forradalmat, amely magán viseli a demokrácia minden jegyét.
Az újságíró utalt arra, hogy az új alkotmány a felszínen az 1949-ből származó szovjet alkotmány ellen irányul. Annak kommunista tartalmát ugyan – mint fogalmazott – 1990-ben hatályon kívül helyezték, és demokratikus struktúrákkal helyettesítették. Ám a történelmi cezúra pátoszát, amely felszámolja a gyűlölt ellenfél utolsó nyomait is, egy saját készítésű alaptörvénnyel sokkal hatásosabban lehet megrendezni – mutatott rá.
Zielcke úgy értékelte, hogy az új alkotmány csak akkor lenne folytatása a demokratikus átalakulásnak – mint általában Kelet-Európában -, ha mélységeiből nem az elmúlt évezred szelleme emelkedne fel. Orbán és a Fidesz – mint fogalmazott – nem a weimari idők konzervatív forradalmárait akarja egy az egyben utánozni. A demokratikus alapelveket nem vonják kétségbe, az új alkotmány határozottan a köztársaság, a jogállam, a liberális értékek mellett foglal állást. Ez azonban nem jelenti akadályát annak, hogy az alaptörvény ideológiailag a XI. századból, a magyar mítosz alapító idejéből táplálkozzon.
Azt hangoztatta, hogy abban a demokrácia immár nem végcél, hanem egy magasztos történelmi feladat. Ezt a feladatot az alkotmány szövege tartalmazza. És példa nélkül álló módon kapcsolja össze a szakrális történelemértelmezést a modern alkotmányos eszmékkel. Az új szellemet – tette hozzá – mindenekelőtt a nemzeti hitvallás nevet viselő preambulum bizonyítja. Ebből a szempontból az alaptörvényt a hasonlóan tartott lengyel alkotmány preambulumához viszonyította, amelyben – mint írta – szintén a traumatikus múlttól való megszabadulás jut kifejezésre. A magyar alkotmányban ugyanakkor egyedülállónak nevezte, hogy – megfogalmazása szerint – annak minden rendelkezésére a “nemzeti hitvallás” nyomja rá bélyegét. A cikkíró az alkotmányt “az önértékelés, az öntömjénezés és az önsajnálat bizarr és rendszerrobbantó kontextusaként” említette.
A kommentár szerint az alkotmány minden alkalmazása ezáltal obskúrus homályba merül, amelyben “a nemzeti elhivatottságú lélekápolók és a demagógok jobban eligazodnak majd, mint a racionális egyértelműség mellett elkötelezett jogászok.” A szerző “még rosszabbnak” nevezte a preambulum tartalmi lényegét, utalva a Szent Korona melletti ünnepélyes elkötelezettségre. Megfogalmazása szerint nem a köztársaság, hanem a szakrális korona testesíti meg az alkotmány lényegét, nevezetesen a magyar alkotmányos állam és a nemzeti egység folyamatosságát.
A szerző szerint az állam működésének alapjaira nézve végzetes hatása lesz annak, hogy Orbán és a Fidesz ezt a doktrínát az alkotmányba foglalta. “Amikor nem az emberi méltóság az elsődleges, hanem a nemzet szellemi lényegének nevezett koronát nyilvánítják a legmagasabb, érinthetetlen értékké, akkor a jogállam végső soron alárendelődik egy elvont, szent-nem szent értéknek” – vélte Zielcke, aki szerint ezáltal nemcsak a jogállam, hanem a demokrácia is gyámság alá helyeződik. Mint írta, “a korona felsőbbrendűsége tendenciájában az azonosan gondolkodók autokratikus uralmához vezet”.
A cikkíró a továbbiakban a Szent Koronából fakadó “területi következtetésre” utalt. Megemlítette Trianont, feltéve a kérdést, “vajon miért kellene a korona szellemének megtorpannia az országra erőszakolt határoknál?” Ebből fakadóan úgy értékelte, hogy az új alkotmány “leplezetlenül” meghirdeti valamennyi, a határokon kívül élő magyar származású honfitárs képviseletét, ami alatt mindenekelőtt a Romániában, Szerbiában, Ukrajnában és Szlovákiában élő kisebbség értendő. Ezzel összefüggésben a Süddeutsche Zeitung újságírója “európai botránynak nevezte, hogy egy európai uniós tagállam alkotmányából faladóan irredenta módon beavatkozik más országok belső viszonyaiba.”
A cikkíró megemlítette, hogy az alkotmánybíróságot is “pórázra fogják”, és utalt a legfontosabb kérdésekben kétharmados “szupertöbbséghez” kötött törvényekre is. Utalt arra, hogy ebből fakadóan a konzervatívokat még akkor sem lehet figyelmen kívül hagyni, ha egyszer majd kikerülnek a kormányból – feltéve, ha a parlamenti helyeknek az egyharmadát (plusz 1 mandátumot) megszerzik. Belátható időn belül tehát egyetlen demokratikus választás sem foszthatja meg őket tartósan a hatalomtól. “A forradalom győzött” – tette hozzá.
