Felrázta az apátiából a szocialistákat az alkotmány elfogadásának közeledte. Az MSZP egész napos dzsemborit kanyarított a napra, amikor az új alaptörvényt elfogadja az országgyűlés. A parlamentben ez alatt csupán a Jobbik képviselői méltatták egyes és kritizálták számos pontját, valamint néhány kormánypárti dicsérte a célegyenesben lévő új alkotmányt.
Most a belvárosba költöztek
A szocialisták az előző, kazincbarcikai kitérő után most kegyesebbek voltak az újságírókhoz és a Nyugati tér mellett lévő volt Szikra moziba szervezték részországgyűlésüket, bármit is jelentsen ez a szó. Idővel nem álltak jól, hiszen Mesterházy Attila 15 perces késése miatt némileg borult a rend, bár hozzá kell tenni, hogy ebben oroszlánrésze volt a „háromperces” előadásoknak is, melyek negyedóránál ritkán voltak rövidebbek.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
Az előadók között a szocialista politikusokon kívül számos „külsős” is megjelent, közülük néhányan olyanok is, akik nem feltétlenül tartoztak eddig az MSZP holdudvarába. Lattmann Tamás nemzetközi jogász, Lakner Zoltán politológus például nem igen szerepeltek szocialista rendezvényen a múltban. A felszólalók között persze számos képviselő is feltűnt. A szakmai előadások mindegyike az új alkotmány tervezetének múltba tekintő jellegét emelte ki, valamint a Horthy-rendszerrel való párhuzam és jogfolytonosság üzenetét hangsúlyozták. Mindenhol szóba került még a nemzeti hitvallás keresztény—konzervatív értékrendszerének monopolizálása az alkotmányban, melyet kirekesztőnek véltek a jelenlevők.
Mesterházy Attila frakcióvezető perverznek nevezte a kormány társadalompolitikáját és kalandornak a gazdaságpolitikát. Legfontosabb feladatnak az új alkotmány megtervezését vizionálta, holott erre elvileg 2014 előtt nem igen kerül sor. A kormányzati szándékot a frakcióvezető a múltban gyökerezőnek aposztrofálta, amely a Horthy-korszakra hajaz és szimbólumaiban is azt idézi. Mint mondta, ma nem ellentengernagyunk van tenger nélkül, hanem egy tekintélyuralmi rendszerünk tekintély nélkül.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
Zöldül a vörös?
Mesterházy Attila számos alkalommal kikacsintott az LMP-re is, nyomatékosan kifejtve, hogy a következő választásokon a jelenlegi kormánypárt leváltásához és főleg az új alkotmány kidolgozásához a demokrata pártoknak össze kell fogniuk. Hozzátette, hogy a Fideszen és a KDNP-n belül is ismer demokratákat, név szerint említette Rogán Antalt, Navracsics Tibort, Pokorni Zoltánt, sőt Lázár Jánost is. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a párton belüli diktatórikus rendszer miatt ezek az emberek segítséget nyújtanak a jogállam lebontásához, ezért megalkuvóak és gyávák, nem mernek ellentmondani Orbán Viktornak. Az ő hallgatásuk történelmi bűn – fogalmazott Mesterházy Attila.
Kovács László volt EU-biztos, ex-külügyminiszter és jelenidőben MSZP-s képviselő az ország nemzetköz hírének romlását és az elszigetelődést nevezte a legnagyobb problémának. Mint fogalmazott, ez egyáltalán nem valamiféle baloldali összeesküvés következménye, hiszen a legtöbbször konzervatív és liberális körök bírálták például a kormány médiatörvénnyel kapcsolatos politikáját. Azt Kovács is elismerte, hogy a szakmai munka jó úton halad a magyar elnökség égisze alatt.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
A baj nem is ezzel van a volt külügyminiszter szerint, hanem a hozzáállással, a külföldre sugárzott attitűddel. Kovács László szerint először tölti be olyan ország az EU-elnökséget, amely lépten-nyomon megsérti a közösen kialakított értékrendet, alapelveket. Példaként hozta az alkotmány rekordidő alatt lezajlott parlamenti vitáját, valamint Orbán Viktornak a Brüsszelt Béccsel és Moszkvával egy lapon emlegető hasonlatát.
Az ülés lezárásaként Mesterházy Attila, javasolta, április 18-a legyen a köztársaság védelmének a napja. Ehhez ugyan nem kért támogatást, ám az MSZP politikai nyilatkozatának elfogadásához már igen. A 6 pontból álló dokumentumról jelképesen kézfeltartással szavaztak a jelenlevő szocialisták. A nyilatkozat a köztársaság nemzetet összetartó erőt definiálja és a magukat egyenlőnek valló állampolgárok közösségének írja le. A kihelyezett szocialista ülés véget ért, de a nap még nem. A szocialisták a részországgyűlés zárása után az XIII. kerületi Hélia Hotelhez mennek a köztársaság kövének avatásához, majd este fél 8-kor fáklyás menet indul a Jászai Mari térről a Parlamentig. Eddigre már valószínűleg az országgyűlés elfogadja Magyarország új alaptörvényét.
