Már szervezi a margitszigeti vadaskertben található állatok elhelyezését a Fővárosi Állat- és Növénykert; a dámvadszaporulatot nemrégiben el is szállították – mondta az állatkert szóvivője hétfőn az MTI-nek.
Hanga Zoltánt annak kapcsán kérdezte az MTI, hogy a Fővárosi Közgyűlés LMP-frakciója, illetve Szaniszló Sándor, a főváros városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának MSZP-s elnöke hétfőn egybehangzóan bírálta a az ingyenesen látogatható kisállatkert bezárására vonatkozó tervet. Az LMP közlése szerint a Fővárosi Közgyűlés április 27-i ülésén tárgyalja a fővárosi állatkert elmúlt évi beszámolóját és ez évre szóló munkatervét.
Hanga Zoltán tájékoztatása szerint a tervezett bezárást nem lehet a végsőkig húzni. Mint fogalmazott: annak nincs még pontos időpontja, de várhatóan “az év első felében” megtörténik.
A szóvivő kitért arra: hallottak a kisállatkert megmentése érdekében indított aláírásgyűjtésről és megtisztelőnek is tartják a kezdeményezést, de a pénzhiányt ez nem oldja meg. Mint mondta, a kisállatkert fenntartása évente nagyjából 40 millió forintba kerül.
A margitszigeti kisállatkert fél hektáros területén jelenleg huszonhat különböző állatfaj nagyjából kétszáz egyede él.