Belföld

Figyelmeztetést kapott a Fidesz Győrben

Az elemző szerint az, hogy az időközin nem kormánypárti nyert, meglepő annak fényében, hogy Győr hagyományosan fideszes városnak számít.

Figyelmeztető jelzés lehet a Fidesznek, hogy olyan hazai pályán, mint Győr, súlyos vereséget szenved, még akkor is, ha alacsony volt a részvételi arány – mondta a Független Hírügynökségnek a Policy Solutions igazgatója hétfőn. Bíró Nagy András szerint az eredmény meglepő annak fényében, hogy Győr egy ideje már hagyományosan fideszes városnak számít. A részvételi adatok alapján valószínűsíthető, hogy a Fidesznek nagy gondot okozhatott a mozgósítás.

Az elemző szerint a vasárnapi győri eredmények is azt mutatják, hogy a Fidesz elleni győzelem záloga lehet, ha egy független lokálpatrióta jelölt indul a mandátumért, aki mögé felsorakozhatnak a Fidesszel elégedetlenek. Sajtóhírek szerint a győri győztes, Bárány István korábban azt mondta, hogy egyetlen párttal sem kötött megállapodást.

Bíró Nagy András emlékeztetett: Esztergomban Tétényi Éva független polgármester úgy győzött az októberi önkormányzati választáson, hogy felsorakoztak mögé a Fidesszel elégedetlenek, köztük az MSZP, az LMP és a Jobbik.

Az elemző szerint egy-egy helyi eredményből ugyanakkor nem lehet országos következtetést levonni egy pártnál. Győr érintett körzetében ugyanakkor ez komoly változás a fél évvel ezelőtti viszonyokhoz képest – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik