A közlemény szerint ezzel egyidejűleg a főkapitányság vezetésével Simon Tamás rendőr dandártábornokot, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi vezetőjét bízta meg. Simon Tamás múlt év december 10-ig irányította a Jász-Nagykun-Szolnok megyei főkapitányságot, utána a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetnél dolgozott.
A menesztett Pest megyei vezető nemrég a fontosabb posztokon lévő beosztottainak írt, számos megszorító intézkedést tartalmazó körlevelével került a figyelem középpontjába. Az ORFK átvilágította a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági helyzetét, majd a vizsgálat eredményeként elrendelte a főkapitányi körlevél visszavonását, mert „az hibás adatokból levont téves következtetéseken alapult”. Az ORFK, illetve később a megyei rendőr-főkapitányság közleményben tudatta: a Pest megyei rendőrség gazdasági helyzete stabil, nincs szükség megszorításokra.
A Népszabadság múlt hét szerdai számában azt írta, hogy a „tévedés áraként” hamarosan távozhat posztjáról Ármós Sándor, míg a főkapitánnyal hibás adatokat közlő gazdasági szakember ellen fegyelmi indult.
„Ármósnak azért kell mennie, mert ahelyett, hogy meggyőződött volna az adatok helyességéről, körlevélben megszorításokat rendelt el és ezzel indokolatlanul pánikot keltett az állomány körében” – írta a lap.
