A Süddeutsche Zeitung azt fejtegette: állampolgárok, jogászok, társadalomtudósok felvetik a kérdést, hogy az új alkotmány megalkotását illetően a magyar kormány részéről mi indokolta a „rendkívüli sietséget”. „Nem volt alkotmányozó gyűlés, nem lesz népszavazás, még konzervatív beállítottságú polgárok is kifogásolják, hogy az alkotmány egy párt, sőt talán egy ember, Orbán Viktor alkotmánya lesz” – írja a lap.
Michael Frank publicisztikája szerint ” tulajdonképpen nem is demokratának, hanem forradalmárnak” tekintő Orbán Magyarországot és a magyarokat egyaránt „kiválasztott népként” akarja új életre kelteni. Ezért az alkotmány bevezetője, a preambulum egy „magyar hitvallás” – fogalmaz. Ezzel az Isten, a király, a haza fogalmakra utal, amelyek szerinte egy XIX. századi szöveg pátoszával szabják meg az új alkotmány szellemét. ” A szöveg a koronát nemzeti jelképként említi, Szent Istvánt nemzetalapítóként dicsőíti, a magyarok földjét keresztényként definiálja. Az országot többé nem Magyar Köztársaságnak, hanem Magyarországnak nevezik majd” – írja Frank, aki hozzáteszi – azt az elnevezést, amelyet az 1989-es fordulatkor demokratikus vívmányként vezettek be, most törlik.
„A kritikus magyar értelmiség felháborodott. A kevésbé gyanakvók az alkotmánynak a „magyarságra” való hivatkozással történő „nacionalizálását”, illetve az alaptörvény „klerikalizálását” ugyan anakronisztikusnak tekintik, számukra mindez azonban nem olyan „veszélyes”. Jogi elemzőknek ugyanakkor nem tetszik a dolog. A nemzeti klerikális hangsúlyt ugyanis a konkrét törvényi megfogalmazások egyértelművé teszik” – véli Frank.
A cikkíró azt is megemlíti, hogy „a népakaratnak engedve” a gyermekek után járó szavazati jog – „még” – nem került bele a törvénybe. Utal ugyanakkor arra, hogy „a jövőbeni nemzedékek érdekében” a későbbiekben a kiskorú gyermek édesanyja számára mégis biztosítható egy további szavazati jog. A családot a férfi és a nő kötelékének nevezi, azaz – mint Frank hozzáteszi – kizárja a homoszexuális partneri kapcsolatot.
„Az ideológiai-populista pontok mellett az új alkotmány a parlament, valamint az alkotmánybíróság súlyát a kormány javára csökkenti. Az alkotmánybíróság a jövőben költségvetési és adókérdésekben gyakorlatilag semmilyen hatáskörrel nem rendelkezik majd. A jövőben egy sor törvény csak kétharmados többséggel fogadható el. A leendő kormányoknak és koalícióknak rendkívül nehéz lesz majd az Orbán által keresztülvitt törvények megváltoztatása. A kívülről jövő erős ellenszél nélkül az ország még szigorúbb alkotmányt kapna” – véli a Süddeutsche Zeitung tudósítója, aki szerint az új alkotmány mindennek ellenére a közvetlen törvényi utasítások helyett több kérdésben is játékteret hagy.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung Jobboldali forradalom című elemzésében a cikkíró, Maximilian Steinbeins bevezetőjében beszámol egy közelmúltban az alkotmányjog változásairól tartott tanácskozásról és egy ott bemutatott videoklippről, amely 1989-ben a többi között a húszas évei közepén járó, háromnapos szakállal rendelkező, nyitott fehér inget viselő, rövidre nyírt, fekete hajú Orbán Viktort ábrázolja. „Az a fiatalember azonban többé nem létezik. A 2011-es Orbán Viktor a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, és nem csak az, hanem kétharmados többségének köszönhetően a demokratikus Magyarország történetében a legnagyobb hatalommal rendelkező miniszterelnök. Megvan a hatalma ahhoz, hogy – mint a cikkíró fogalmaz – az országnak egy teljesen új alkotmányt adjon. A 2011-es év Orbán Viktora nem gondol arra, hogy, hogy eközben bárkivel is kompromisszumról tárgyaljon, ellenkezőleg: az új alkotmányt ő és emberei egészen egyedül írták” – írja Steinbeins.
Emlékeztet arra, hogy Orbán a választási eredményt a fülkék forradalmának nevezte, amellyel megbízást kapott arra, hogy az országot új alkotmányos alapokra helyezze. Steinbeins szerint tudatos volt a forradalom kifejezés választása, az ugyanis szakítást jelent a múlttal. A forradalom az, ami 1989-ben nem történt meg, és most több mint 20 éves késéssel meg kell valósítani. A forradalom szó kiválasztásával Orbán Viktor választási győzelmét a magyar választók preferenciáinak kifejeződéséről a kommunista iga elleni nemzeti felkelésre értelmezi át – vélekedik a szerző, hozzátéve: azt ugyanakkor nem vizsgálják, vajon a magyarok egyetértenek-e ezzel az értelmezéssel.
A cikkíró úgy véli, hogy mindez rányomja bélyegét az új alkotmány tartalmára, hangoztatva, hogy már a preambulum sem hagy semmi kétséget afelől, hogy nem egy világi köztársaság alkotmányáról van szó. „Az alkotmány célja az arról való gondoskodás, hogy Magyarország nemzeti konzervatív maradjon, függetlenül attól, hogy a jövőbeni választások milyen eredményt hoznak” – vélekedik Steinbeins, aki szerint „bizonytalan, hogy Orbán számítása bejön-e”.
