Belföld

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjára

Tíz éve emlékezünk hivatalosan; 600 ezer honfitársunk előtt tisztelgünk. Kövér-beszéd a Terror Házánál és fáklyás felvonulás a hétvégén.

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. A fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpont ma is várja az egyéni megemlékezőket, ezen a napon kiállításaik hosszabbított nyitva tartással, ingyenesen látogathatók.

Vasárnap a fővárosi Terror Háza Múzeumnál Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Schmidt Mária, a közgyűjtemény főigazgatója mond beszédet.

Az Élet Menete Alapítvány idei, kilencedik magyarországi felvonulása vasárnap a budapesti Klauzál térről indul és a Parlament előtti Kossuth térre érkezik. Az esemény kezdetén Tarlós István főpolgármester mond beszédet, a végén pedig José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének videoüzenetét láthatják kivetítőkön a résztvevők. A megemlékezés végén 600 fehér léggömböt eresztenek a magasba a 600 ezer magyar áldozat – zsidó, roma, másságukért üldözött emberek, ellenállók és azok, akik a nyilasokkal bátran szembeszállva mentették az üldözötteket – emlékére.

Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. Mivel az emléknap az idén szombatra esik, a zsidó vallás előírásaira tekintettel nem ezen a napon, hanem pénteken tartották és vasárnap rendezik a programokat.

A magyarországi zsidók gettókba zárása 1944. április 16-án kezdődött Kárpátalján, az akkori Magyarország területén. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik