Belföld

Fiktív számlák 170 millióért

Egy kisrepülőgépeket gyártó cég adócsalását derítették fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, a társaság 170 millió forint kárt okozott az uniós és a magyar költségvetésnek.

Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője közölte, hogy egy Bács-Kiskun megyei cég fejlesztési pályázatokon indult, majd költségeit több mint egymilliárd forint értékben fiktív számlákkal igazolta, így az uniós költségvetésnek 132 millió forint, a magyar állami költségvetésnek pedig 38 millió forint kárt okozott.

A szóvivő közleménye szerint a gyártó cég pályázatokat nyújtott be infrastruktúrájának, eszközparkjának, műszaki berendezéseinek, informatikai rendszerének fejlesztésére, erről több mint egymilliárd forint értékű fiktív számlát állított be a könyvelésébe, illetve egyes pályázatokhoz is benyújtotta. A fiktív számlák után 170 millió forint általános forgalmi adót igényeltek vissza jogosulatlanul az adóhatóságtól, és 20 millió forinttal csökkentették adófizetési kötelezettségüket.

A pénzügyi nyomozók a cég 800 millió forint értékű vagyonát lefoglalták. A Kecskeméti Városi Bíróság elrendelte a társaság bűncselekménnyel gyanúsított képviselőjének és társának előzetes letartóztatását, illetve házi őrizetét. Mivel a nyomozók gyanúja szerint a cég vezetője tettét rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedve, üzletszerűen követte el, cselekménye öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik