Helyi népszavazást akar kikényszeríteni az az orosházi civil kezdeményezés, amely szerint sérti a világnézeti semlegességet és a szabad iskolaválasztás elvét, ha a Békés megyei város vezetése egyházi kézbe adna át több iskolát. Ezért demonstráltak mintegy százan csütörtök este Orosháza belvárosában.
Pénzügyi nehézségekre és a fogyó gyereklétszámra hivatkozva a nemrégiben 500 millió forintból felújított és egyik legnagyobb létszámú Eötvös Téri Általános Iskolát és annak impozáns sportcsarnokát, valamint az Előd utcai óvoda a katolikus, míg a néhány évvel ezelőtt felújított József Attila Általános Iskolát a református egyház működtetésébe adná át a fideszes orosházi városvezetés. Ez összességében több mint ezer gyereket, s ennél valamivel kevesebb családot érint Békés megye legiparosodottabb városában.
Ez ellen tiltakoztak csütörtök este mintegy százan a Demokrácia, Szolidaritás, Esélyegyenlőség Alapítvány szervezésében az orosházi városháza előtt zuhogó esőben. A tiltakozók követelései között szerepelt, hogy maradjanak a helyi iskolák városi, önkormányzati fenntartásban, érvényesüljön a világnézeti semlegesség elve, emellett helyi népszavazást szeretnének kikényszeríteni az ügyben.
A szónokok közül Bogánffy Csaba szocialista önkormányzati képviselő és volt iskolaigazgató szakmai dilettantizmussal vádolta a városveztést. A szülők részéről Nagyné Ruck Éva kétségbe vonta Dancsó József polgármester (Fidesz) azon korábbi kijelentését, hogy a szülők többsége támogatja az iskolák egyházi kézbe adását. Füvesi Sándor önkormányzati képviselő (MSZP) pedig értetlenségének adott hangot, amiért az 1 milliárd forintos iparűzési adóbevétellel rendelkező önkormányzat lemond az iskoláiról.