A fellebbezés visszavonása után a napokban jogerőre emelkedett az elsőfokú bíróság korábbi ítélete, amely szerint a volt lökösházi fideszes polgármester bűnös tettleges becsületsértés bűntettében – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a sértett, Szűcsné Gergely Györgyi, a város új polgármestere.
A Gyulai Városi Bíróság első fokon tavaly novemberben mondta ki a volt lökösházi fideszes polgármester bűnösségét, akit 2009 nyarán polgármesteri minőségében hivatali szobájában bántalmazta Szűcsné Gergely Györgyi akkori általános iskolai igazgatót, önkormányzati képviselőt.
“Takarodj ki innen, te, f*szfej!” – ezzel a durva és némi képzavarról árulkodó mondattal – szó szerint – dobta ki irodájából még 2009 nyarán a településvezető Szűcsné Gergely Györgyit. Az esetnek szem- és fültanúja volt, akinek a vallomását bizonyítóerejűnek fogadta el az elsőfokú bíróság, amely egy év próbára bocsátotta a polgármesteri széket tavaly októberben elvesztő politikust. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy tettét polgármesterként, saját hivatali szobájában követte el.
Az elsőfokú ítélet után a volt polgármester fellebbezést jelentett be, de nem sokkal a soron következő, április 19-i másodfokú per előtt visszavonta, így a Gyulai Városi Bíróság korábbi ítélete jogerőre emelkedett – tudta meg a Független Hírügynökség.