Belföld

MSZP-s jogsegély a belügyi dolgozóknak

Felszólítják a kormányt, hagyjon fel a demonstrálni készülő belügyi dolgozók megfélemlítésével.

Harangozó Tamás, az MSZP elnökségi tagja azt mondta, pártja minden jogellenes intézkedést ki fog vizsgáltatni és szükség szerint akár büntetőfeljelentést is tesz személyes jogokkal, illetve szolgálati visszaélés miatt. Az MSZP a tudomásukra jutott megfélemlítések kiderítése érdekében telefonos és internetes jogsegélyszolgálatot indít a belügyi állománynak, a 06-40/33-44-55-ös kékszámon és a jogsegelyszolgalat@mszp.hu email címen.

A párt emellett arra kéri az ombudsmant, vizsgálja ki, valóban készülnek-e törvénytelen listák a hivatásos szervek demonstrálni kívánó tagjairól. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista tagja szerint a katasztrófavédelemnél és a tűzoltóságnál is listák készülnek a szombati demonstrációra készülőkről, míg a rendőrségnél azt tervezik, hogy a teljes budapesti állományt berendelik a megmozdulás napján, ezzel akadályozva meg a fővárosi rendőrök politikai véleménynyilvánítását.

Harangozó Tamás emellett arra is emlékeztetett, hogy a Belügyminisztérium előző héten úgynevezett véleménykérő kérdőíveket küldött az állománynak, mégpedig szerinte úgy, hogy az azt kitöltőket később személyesen is azonosítani lehessen. A szocialista politikus kritizálta, hogy a kormány az érintettek megkérdezése nélkül kíván dönteni a hivatásos állomány sorsáról. A belügyi dolgozók pedig szerinte annak ellenére is az “elmúlt húsz év legkilátástalanabb évét” kezdték meg idén, hogy a Fidesz a rendteremtés ígéretével nyerte meg a 2010-es országgyűlési választásokat.

Az ellenzéki képviselő elképzelhetőnek nevezte, hogy júliusra már a fizetéseket sem tudják kifizetni a hivatásos állománynak a 250 milliárd forintos stabilitási alap, Belügyminisztériumot is érintő végleges zárolása miatt. Felidézte továbbá, hogy a kormánytöbbség a cafeteria juttatások több mint felét elvette a belügyi dolgozóktól, míg az egykulcsos személyi jövedelemadó az állomány 80 százalékát érintette kedvezőtlenül, ráadásul a kabinet – mint mondta – a “táppénz megnyírbálása” mellett most a kedvezményes szolgálati nyugdíjazásnak is “nekiesik”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik