Belföld

Mentő és teherautó karambolozott

Mentőautó és tehergépkocsi ütközött össze kedd reggel a 4-es út 120-as kilométerszelvényének közelében, Törökszentmiklós és Fegyvernek között. A balesetben négyen súlyosan megsérültek.

A baleset a főút törökszentmiklósi elkerülő szakaszán történt. Az eddigi információk szerint a mentőautó egy tehergépkocsi előzésébe kezdett, majd összeütközött egy szemből érkező másik teherjárművel.

A mentőautó az árokba csapódott, a benne utazó négy ember – egy beteg és a személyzet három tagja – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség úgy tudja, hogy a gépkocsivezetőt a helyszínen újra kellett éleszteni.

A nem sokkal reggel fél hat után bekövetkezett baleset másik résztvevője egy román rendszámú, bútorlapot szállító teherautó volt, amelynek sofőrje sértetlenül úszta meg az ütközést.

A mentés jelenleg is tart, a helyszínre mentőhelikopter érkezett. A 4-es út érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, a forgalmat Törökszentmiklós irányába, a régi 4-es út felé terelik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik