Végrehajtaná a reformokat
Az ECOFIN ülés egyik fontos üzenete, hogy a válság még nem ért teljesen véget – közölte Matolcsy György. Hozzátette: a másik üzenet, hogy minden tagállamnak végre kell hajtania a strukturális reformokat, amit azt az ülés meghívott előadója Ángel Gurría OECD-főtitkár is hangsúlyozta.
Fotó: Beliczay László/MTI
John Lipsky, az IMF vezérigazgató-helyettese arról beszélt a délelőtti ülésen, hogy a bankok kulcsszerepet töltenek be a gazdasági életben, s ezért veszélyes, hogy egyes bankok helyzete gyenge. Matolcsy György, tolmácsolva John Lipsky véleményét elmondta: erős banki stresszteszten kell vizsgázniuk a bankoknak.
Zárolná a stabilitási alapot
A gazdaságban meglévő kockázatok miatt a 250 milliárd forintos stabilitási alap végleges zárolását javasolja Matolcsy György Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Az ECOFIN ülésen elhangzottak alapján leszűrhető, hogy a gazdasági és pénzügyi válságnak az Európai Unióban és a világban még nincs vége, a gazdaságban jelentős kockázatok, bizonytalanságok és egyensúlytalanságok vannak jelen, a bankrendszer még sérülékeny, az energia- és élelmiszerárak alakulása további bizonytalanságot jelent – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.
„Az említettek nyomán arra az elhatározásra jutottam, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úrnak javaslatot teszek a 250 milliárd forintos stabilitás alap véglegesítésére, amit azt jelenti, hogy Magyarország ne használja fel a stabilitási alapot, hanem továbbra is óvatos, körültekintő és biztonságos finanszírozást folytasson” – fogalmazott Matolcsy György.
Lendület már van, jöhet a reform
Lendületet vett az európai gazdaság talpra állása, de a államadósságok problémájának kezelésére strukturális reformok kellenek – mondta Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosa a kétnapos informális tanácskozását záró sajtótájékoztatón.Fotó: Beliczay László/MTIOlli Rehn aláhúzta: a Portugáliának szánt pénzügyi támogatási program feltételeinek egyeztetését haladéktalanul és ütemesen elkezdik.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a G20-ak közelgő tanácskozásán a G20 államoknak foglalkozniuk kell a globális gazdasági egyensúlytalanság problémakörével is. Azokban az államokban, ahol nagy az államháztartási hiány, ott strukturális reformokat kell végrehajtani, ahol pedig magas a többlet, ott a belső fogyasztást kell erősíteni – mondta.
