Petróczi Tímea elmondta, a tűzoltókat épületkárokhoz, vezetékszakadásokhoz, kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz riasztották. Személyi sérülés nem történt.
A szél megbontotta a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal tetőszerkezetének egy részét is, Kőszegen, a Jurisics téren pedig a város által még 1739-ben állíttatott Mária-szobrot sodorta le talapzatáról egy kidőlő fa. Dénes Károly, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese tájékoztatása szerint a több mint harminc méter magas hársfa ágai elsodorták és a földre döntötték a szobrot, amely erősen megrongálódott. Szerencsére senki nem sérült meg, ami annak is köszönhető, hogy a máskor forgalmas tér jelenleg felújítás alatt áll – fűzte hozzá. A tűzoltók leemelték a szobor maradványait a talapzatról, amihez Szombathelyről kellett egy speciális műszaki mentőt igénybe venniük.
Az esés miatt a homokkőből készült barokk műalkotás feje elvált a törzstől és a földbe fúródott, ezt valószínűleg a helyi múzeum restaurátor szakembereinek irányításával fogják majd felemelni.
Feltevések szerint a fa kidőlésében a nagy szél mellett közrejátszhatott a téren folyó felújítás is, elképzelhető ugyanis, hogy a földmunkák során megsérülhetett a fa gyökérzete.
Az 52-es számú főút 43-as kilométerénél a viharos szél miatt egy kamion pótkocsija két kerékre billent, amely áttért a szemben lévő sávba, és egy teherautóval ütközött. A teherautóban ketten ültek, őket kórházba szállították, a kamion sofőrje nem sérült meg.
A Győrhöz közeli Töltéstaván pedig egy öt méter magas haranglábat döntött fel a viharos erejű szél.