Belföld

A vagyonőrök öröme, a rendőrök bánata

A nyugdíjszabályok tervezett változtatása tisztább viszonyokat teremthet a piacon.

Kedvezően hat majd a civil szférára a Személy- és Vagyonvédelmi, Magánnyomozói Kamara várakozásai szerint a rendőrökre vonatkozó nyugdíjszabályok tervezett változtatása. Erről a testület elnöke beszélt a Népszabadságnak.

“Akinek havonta viszi a postás a nyugdíját, ami sok esetben valamivel több is talán, mint az utolsó fizetése volt, nyomott áron is kész elvállalni egy munkát, s ezzel rontja azoknak a piaci pozícióit, akiknek a vagyonőri munkájukból kellene megélniük és eltartani a családjukat” – mondta Németh Ferenc.

A lap felidézte: a kormánynak az a bejelentése, amely szerint a Széll Kálmán Terv keretében megszünteti a lehetőségét annak, hogy akár már a 40-es éveik elején is nyugdíjazhassák magukat a hivatásosok, hatalmas felháborodást váltott ki valamennyi fegyveres és rendvédelmi szervezetnél.

Az elnök nem tart attól, hogy utánpótlás nélkül maradna a magánszféra, ha a rendőrök esetleg nem tudnak majd erejük teljében nyugdíjba menni. Nem egy megyében ugyanis a munkahelyi központok automatikusan vagyonőri tanfolyamra küldik az összes 18 és 49 év közötti munka nélküli férfit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik