A szocialista politikusok azzal indokolták az uniós, magyar és fővárosi zászlók ideiglenes kivitelét, hogy Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester azok eltávolítását helyezte kilátásba. Jelezték: délután ismét behozzák a díszterembe a zászlókat.
A főpolgármester az ülésen azt mondta: rendészekkel távolíttatja el a szocialista képviselők által a közgyűlési díszterembe behozott, és az MSZP-frakció mögött felállított zászlókat.
Horváth Csaba szocialista frakcióvezető az MTI-nek azt mondta, attól tartanak, hogy a főpolgármester ezeket a zászlókat is a „mosásba viteti”. Utalt arra, hogy Tarlós István korábban azt mondta, azért nem lehetett a budapesti hidakon a fővárosi piros-sárga-kék zászlókat látni, mert azok a mosásban vannak.
A zászlóállítási akciót az ellenzéki képviselők azzal indokolták, hogy a teremben a városvezetői pulpitus mögött csak a magyar nemzeti lobogót lehet látni, az uniós és a fővárosi zászlót nem. Az ülésen Horváth Csaba azt kérdezte Tarlós Istvántól: „mikor jönnek ki a mosásból a (fővárosi) zászlók?”.
Tarlós István a kérdésre azt válaszolta, „majd meglátjuk”. Később pedig arról beszélt, rendészekkel távolíttatja el a teremben felállított zászlókat, mert azok nem a közgyűlési berendezés részei.
A közgyűlés délután fél négykor folytatja munkáját.
