A módosítás értelmében az eddigi hat helyett a képviselők négy – illetve rendkívüli közgyűlés esetén három – munkanappal a közgyűlés előtt kapják meg a testületi anyagokat – mondta el Kaltenbach Jenő. A mostani rendkívüli közgyűlésre több mint ezer oldalnyi írásos anyagot kaptak, továbbá egy CD-lemezt is, amely ugyancsak mintegy ezer oldalnyi dokumentumot tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy kétezer oldalnyi anyagot kellene három nap alatt feldolgozni úgy, hogy abból tisztességesen fel tudjanak készülni, és milliárdos nagyságrendű ügyekben felelősen tudjanak dönteni.
Arra is rámutatott, hogy az előterjesztéseket a bizottságoknak is meg kellene tárgyalniuk, így azonban már a testületek összehívása is nehézségekbe ütközik. Kaltenbach Jenő szerint ez praktikusan azt jelenti, hogy „a döntés a közgyűléstől átkerül az apparátushoz, és teljes egészében a bürokrácia fogja uralni a döntést”. A közgyűlés csak szentesít, csak díszlet lesz, ez pedig a demokrácia megcsúfolása. Ez alkotmányellenes helyzet, hiszen a módosítás gyakorlatilag elveszi a döntés jogát a közgyűléstől, és olyan körnek adja át, amely fölött nincs demokratikus ellenőrzés – fűzte hozzá.
