Belföld

Tovább bővült az “orvosmaffia”

A több százmillió forintos, egészségügyi támogatásokkal összefüggő csalás ügyében már 16 embert gyanúsítanak.

Újabb kilenc fővel nőtt azoknak az orvosoknak a száma, akik betegek adatait jogosulatlanul felhasználva kötszerekre, egyéb gyógyeszközökre kérték az egészségügyi alap támogatását – értesült pontosan meg nem nevezett forrásból a Népszava. A lap keddi számában azt írta: a több százmillió forintos csalás ügyében így már 16 embert gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A betegek jogosulatlanul felhasznált adatai, taj-számai alapján megrendelt kötszerekre kért összeg már a 700 millió forintot is elérte. Ez azonban a nyomozás során tovább emelkedhet – mondta a lapnak Bartha László őrnagy, az NNI szóvivője.

A lap emlékeztetett: tavaly októberben elsőként ők számoltak be a csaló orvosok elleni nyomozásról. Akkor a sértettek száma még „csak” néhány száznál járt, de hét orvos – köztük egy volt rendőrorvos, az ORFK Köztársasági Őrezredének egykori munkatársa, a budapesti Honvédkórház egy sebésze, valamint egy ukrán orvos – már előzetes letartóztatásban volt.

A lap szerint a sértettek száma már több ezernél jár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik