Belföld

Romagyilkosság – már csak egy vádlott tagad

A harmadrendű vádlott azt állítja, semmilyen bűncselekményt nem követett el.

Már csak egy vádlott tagadja következetesen bűnösségét a romagyilkosságok ügyében folyó perben. A korábbi tárgyalásokon a negyedrendű vádlott, Cs. István ismert be bizonyos cselekményeket, ma pedig ismertették az elsőrendű és a másodrendű vádlott, K. Árpád és K. István nyomozati vallomásait, amelyek kapcsán a két vádlott a tárgyaláson is elismerte, hogy járt egyes támadások helyszínén és adott le lövéseket.

Ugyanakkor mindkét vádlott hangsúlyozta, hogy sérülést nem akart okozni, emberekre nem adott le célzott lövéseket, csupán házakra, hiszen célja nem az ölés, hanem csak a figyelemfelkeltés volt. Már csak a harmadrendű vádlott, (P. Zsolt a képen) tagadja az ügyészség szerint többszörös emberölésként minősülő, hat halálos áldozatot követelő romagyilkosságok büntetőperében, hogy bármifajta bűncselekményt elkövetett volna.

A tárgyalás előrehaladtával egyre több ellentmondás figyelhető meg az egyes vádlottak vallomásai, de időnként még ugyanazon vádlottnak az eljárás különböző szakaszaiban tett vallomásai között is.

Az első- és másodrendű vádlott ma tagadta, hogy köze volt a besenyszögi fegyverrabláshoz; nyomozati vallomásukban azt mondták, hogy a fegyvereket a harmadrendű vádlott, P. Zsolt szerezte be saját kapcsolatai révén.

K. Árpád azt vallotta: P. Zsolt önmagától, nem tudni milyen célból, szerezte be a fegyvereket, kezdetben hármat, majd néhány héttel később újabb három darabot, és ezt már az első támadás előtt meg is mutatta nekik.

Testvére, a másodrendű K. István viszont azt vallotta, P. Zsolt az ő megbízásukra szerezte be valahonnan a fegyvereket: öt sörétes és egy golyós puskát, amelyet közös albérletükben az ágy alatt tartott.

A testvérpár tagadta, hogy bármilyen közük lenne a besenyszögi hivatásos vadász kirablásához, állításuk szerint csak a sajtóból értesültek arról, hogy a rendőrök “rájuk akarják kenni” ezt a bűncselekményt is.

P. Zsolt az ellene felsorolt többi vádhoz hasonlóan azt is tagadta, hogy bármi köze lenne a fegyverrabláshoz. A délelőtti tárgyalás egy részén a hallgatóság soraiban részt vett a tárgyaláson Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik