Belföld

Felmentették az “országos fővajdát”

Kállai Csabát azzal vádolták, hogy állami és uniós támogatások ígéretével rávett embereket, hogy vajdák legyenek.

Bizonyítottság hiányában első fokon felmentette szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság Kállai Csabát, a Vajdák a Romákért Alapítvány kuratóriumi elnökét. A magát országos fővajdának tartó férfit azzal vádolták, hogy állami és uniós támogatások ígéretével rávett embereket, hogy vajdák legyenek. A beiktatási ceremóniák megszervezésére kapott pénz nagy részét azonban elköltötte.

A bíróság szerint azonban az bizonyosodott be, hogy a becsapottak tisztában voltak azzal, hogy Magyarországon államilag nem elismert, azaz jogilag nem létezik a vajda, mint tisztség, így ahhoz semmiféle állami vagy uniós támogatás nem kötődik. A bíróság szerint ebből az következik, hogy nem volt alkalmas a sértettek megtévesztésére, amit a vádlottak csináltak.

A megállapodások, elszámolási kötelezettségek kapcsán a bíróság azt állapította meg, hogy ezekre csak tanúvallomásokból, mégpedig többségében hozzátartozók vallomásaiból lehet következtetni. Objektív okirati bizonyíték nincs, mivel az érintettek nem kötöttek megállapodást a pénz átadás-átvételéről, mondván: “a cigányok között nem szokás papírozni, mert a becsület a biztosíték arra, hogy létrejön az üzlet.” Így bizonyíték hiányában nem lehetet megállapítani a vádlottak bűnösségét csalásban.

Az első fokú ítélet szóbeli indokolásakor elhangzott, hogy a bíróság az ítéletben kizárólag arról a cselekményről foglalhat állást, amit az ügyész a vádiratban közölt. A bíróság hangsúlyozta: ahhoz, hogy a csalást bizonyítani lehessen, annak minden elemét bizonyítani kell tudni: a jogtalan haszonszerzést, a tévedésbe ejtést és a károkozást. Ha bármelyik elem hiányzik, nem lehet csalásért elítélni valakit.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik