Belföld

Több alkotmánybírót akar a Fidesz-KDNP

Várhatóan több mint 40 módosító indítványt nyújt be a Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslatához a két kormánypárti frakció vezetője.

A Fidesz-KDNP kezdeményezi, hogy a jövőben 11 helyett 15 tagja legyen az Alkotmánybíróságnak. Ezt a Fidesz frakcióvezetője jelentette be, amikor ismertette a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek a két párt alaptörvény-javaslatához benyújtandó módosító indítványait.

Lázár János az Ab létszámának tervezett megemelésével kapcsolatban úgy tájékoztatott, hogy Paczolay Péter, a testület elnöke hívta fel a figyelmet arra, hogy az alkotmányjogi panasz intézménye erős munkaterhet jelenthet majd az Ab-nek.

A frakcióvezető emellett közölte, módosító indítványaik között lesz a forint szerepeltetése az új alkotmányban, a piros-fehér-zöld színű állami lobogó 1848-as jelentéstartalmának meghatározása – erő, hűség, remény -, továbbá az ombudsman is fordulhatna az Alkotmánybírósághoz utólagos normakontrollért, és nevesítenék, hogy az ombudsmannak helyettese a jövő nemzedékekért felelős és a kisebbségi jogokért felelős ombudsman.

Lázár János indítványozza a vármegye elnevezés “megfontolását” is. Az ön- és a tulajdonvédelem jogáról is szól majd az elképzelések szerint az új alkotmány. Lázár János Fidesz-frakcióvezető közölte, a nemzeti konzultáció eredményei alapján kezdeményezik majd, hogy az alkotmány ne rendelkezzen a gyermekek utáni szavazati jogról, alapelvként szabályozzák a tényleges életfogytiglan intézményét, javasolják, hogy az alkotmány szóljon a parlamenti bizottság előtti megjelenésről és a Kárpát-medencében őshonos fajok védelméről is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik